hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Mohamed nem játék

2007. 12. 12.
Nemzetközi nyomásra elnöki kegyelemben részesült, és szabadon engedték Gillian Gibbons brit tanárnőt, akit azért tartóztattak le Szudánban, mert megengedte a diákjainak, hogy egy játékmackót Mohamed névre kereszteljenek. Iszlám vallási vezetők azonban káromlásnak minősítették az esetet, és a legkeményebb büntetést követelték a brit tanárnő számára.

Gillian Gibbons brit tanárnőt tizenöt nap börtönbüntetésre ítélte a szudáni
bíróság azért, mert megengedte a diákjainak, hogy Mohamed névre kereszteljék az
osztály játékmackóját. A büntetést így is számosan enyhének tekintették, mivel a
Szudánban 1991 óta életben lévő saria törvény szerint káromlásért negyven
korbácsütés, pénzbírság és akár egy évig terjedő börtönbüntetés is kiszabható.

A Szudánba ősszel érkezett tanárnő (kis képünkön) még szeptemberben, a tanév
elején arra kérte a hat-hétéves diákjait, hogy öltöztessenek fel és nevezzenek
el egy játékmackót, és vezessenek naplót a mackó életéről, akit minden nap más
kisdiák visz majd haza. Az osztályba járó egyik kislány be is hozta kedvenc
mackóját, akit az osztálynak kellett elnevezni. A névadás során felmerült a
Hasszán és az Abdullah név is, ám végül a Mohamed győzött elsöprő fölénnyel – az
osztály legnépszerűbb kisfiúja után.

Akkor egyetlen szülő vagy tanár sem tett panaszt, csak jó két hónappal később az
iskola egyik alkalmazottja tett feljelentést a szudáni oktatási minisztériumban,
más osztályokba járó diákok szüleinek „buzdítására”. Ezt követően jelentek meg –
a tanárnőnek otthont is adó – iskolában a felbőszült rendőrök, és követelték a
tanárnő kiadását. Ezt az iskola igazgatója megtagadta, attól tartva, hogy
meglincselik a tanárnőt.

„Nem állt szándékában senkit sem megsérteni vagy megbotránkoztatni” –
nyilatkozta Peter Price, a Unity High School igazgatója. A múlt század elején
alapított brit iskola keresztény elvek szerint működik Kartumban, Szudán
fővárosában. Magas falai mögött a szudáni hétköznapoktól teljesen eltérő, inkább
egy angol magániskola hangulatát árasztó intézmény bújik meg. Diákjai nagyrészt
Szudán felsőosztálybeli családjaiból kerülnek ki, akik készek bármennyi pénzt
megadni azért, hogy gyerekeiknek a legjobb iskoláztatást biztosítsák. A muzulmán
országban azonban nem mindenki látja szívesen a brit iskolák működését, ezért az
esetet követően az iskolát biztonsági okokból bezárták, és várhatóan januárig
zárva is marad, remélve, hogy addigra elcsitulnak az indulatok.

A tanárnő letartóztatása nagy nemzetközi felháborodást váltott ki, és kis híján
diplomáciai válságot gerjesztett Nagy-Britannia és Szudán között. Gordon Brown
brit miniszterelnök személyesen járt közben Omar al-Basír szudáni elnöknél
Gibbons ügyében. Majd a brit felsőház két muzulmán vallású tagja, Lord Ahmed és
Warsi bárónő utazott Szudánba, hogy személyesen tárgyaljanak a helyi vezetőkkel.
Közben brit muzulmánok követelték Londonban Gibbons szabadon bocsátását.

Ugyanakkor szudáni vallási vezetők a per újratárgyalását és szigorúbb büntetés
kiszabását követelték. Múlt pénteken több ezer muzulmán gyűlt össze a szudáni
elnöki palota, majd a brit nagykövetség előtt. Az imám pénteki beszédében
ugyanis azt állította, hogy a tanárnő szándékosan káromolta az iszlám vallást,
amire a bebörtönzés nem jelent elegendő büntetést. Ez annyira felkorbácsolta a
hallgatóság indulatait, hogy a mecsetet elhagyva azonnal zavargást szerveztek,
Gibbons fotóját ábrázoló újságokat égettek el, és a tanárnő halálát követelték.
A tanárnőt letartóztatását követően titkos helyre szállították, mivel félő volt,
hogy máskülönben a szudáni hatóságok nem tudják biztosítani a testi épségét.

A nemzetközi botránnyá fajuló játékmackóügy meglehetősen kényelmetlen helyzetbe
hozta a szudáni kormányt, mivel már így is konfliktusban állt a nemzetközi
közösséggel a darfuri események miatt. Al-Basír elnök végül Gibbons szabadon
bocsátása, de az országból való kitoloncolása mellett döntött. A tanárnő
megkezdett börtönbüntetését félbeszakítva kedden elhagyta az afrikai országot.
Szabadon bocsátása után kiadott nyilatkozatában Gibbons elnézést kért a
történtekért.



A tanárnő elítélését követelők Kartumban...

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!