hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Árokásás Erdélyben

2007. 04. 04.
Egy új uniós tagállamban általában komoly kérdés, ki kit képvisel az Európai Parlamentben, de ami most a romániai magyarság körében a választások körül zajlik, alaposan túlnő az uniós kereteken. A Tőkés László fémjelezte egyik, és a Markó Béla nevéhez köthető másik oldal most először ütközik meg frontálisan. Az EU-választások őszre tolódtak ugyan, de a belpolitikában kialakult iszapbirkózás sajnos az egész erdélyi magyarságot besározza.



Tőkés László

Voltak kongresszusok és fórumok, rendezvények és ellenrendezvények; amíg ki
nem vált az ellenzéki frakció, a Reform Tömörülés, addig az RMDSZ „kis
parlamentjében”, a Szövetségi Képviselők Tanácsában zajlottak a fő csatározások.
Szerepeltek az RMDSZ-hez képest ellenzéki, illetve független jelöltek is a helyi
választásokon. De igazából most először szembesül teljes értékű kihívással a
szövetség, amikor Tőkés igent mondott a felkérésre, hogy legyen a különféle
RMDSZ-en kívüli politikai tömörülések közös független jelöltje – persze ehhez az
is kellett, hogy az RMDSZ pedig a várakozásokkal ellentétben mégsem vállalta a
kompromisszumot, hogy Tőkést vagy a hozzá közelállók egyikét a maga listáján, és
persze befutó helyen indítsa.

Most mindenesetre valóban kiderülhet, kinek van igaza: azoknak, akik azt
mondják, hogy az RMDSZ – legalábbis a vezetése – az emberektől elszakadt, a
román többséget kiszolgáló, kizárólag a saját vagyonuk és hatalmuk
gyarapodásával foglalkozó megalkuvók csapata, akik csak mímelik az autonómia
iránti elkötelezettséget; - vagy azoknak, akik szerint Tőkés és társai az eddigi
vívmányokat is veszélyeztető amatőr kalandorok, akiknek semmi sem drága, csak
hogy tizenhét év kudarca után végre átvegyék a romániai magyarság feletti
hegemóniát, és akik felelőtlenül és tartalmatlanul vagdalkoznak az autonómiával.
Pontosabban: ha nem is derül ki, kinek van igaza, az kiderülhet, kinek hisznek
az emberek, kiről hiszik el a másik oldal állításait, melyik tábornak van igazi
támogatottsága.



Markó Béla

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!