hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Szakadás episzkopális módra

2006. 12. 26.
Újabb gyülekezetek szakítottak az episzkopális egyházzal, mivel annak vezetése nem hajlandó változtatni a homoszexualitással kapcsolatos álláspontján. Az episzkopális egyházon belüli viták egy nyíltan homoszexuális püspök felszentelése és más liberális eszmék előtérbe kerülése óta éleződtek ki az Egyesült Államokban.



Több gyülekezet az episzkopális egyházból való kiválást választotta

Fotó: AP

Nyolc virginiai gyülekezet az episzkopális egyháztól való elszakadás mellett
döntött az elmúlt hétvégén, köztük két meghatározó közösség, melyek megalakulása
a telepes időkre nyúlik vissza. A Falls, valamint a Truro Gyülekezet az Afrikai
Anglikán Egyházhoz csatlakozik, ami azt jelenti, hogy a nigériai Peter Akinola
érsek vezetésének kívánják alárendelni magukat a jövőben, aki az azonos nemű
kapcsolatok engedélyezését „sátáni támadásnak” nevezte az egyházban.

Az amerikai episzkopális egyház 2003-ban megadta a püspöki címet New
Hampshire-ben Gene Robinsonnak, annak ellenére, hogy nyíltan homoszexuális.
Katharine Jefferts Schori (kis képünkön), akit az idén választottak az egyház
első női püspökségi elnökévé, támogatta Robinson felszentelését, és elnöksége
során is több alkalommal kiállt az azonos nemű kapcsolatok megáldása mellett,
mondván, hogy a homoszexualitás nem bűn.

Több gyülekezet a bibliai értékrend helyreállítását követeli az egyháztól,
vagyis a Biblia szó szerinti értelmezését, amely egyértelműen tiltja a
homoszexualitást. Emellett kérték a vezetőket, hogy erősítsék meg, hogy az
üdvösség egyedül Jézuson keresztül lehetséges, mivel Jefferts Schori és más
vezetők olyan nyilatkozatokat tettek, melyek szerint Isten üdvösségre vezethet
olyan embereket is, akik nem vallották meg hitüket Krisztusban. A kérésekre
azonban 2006-os közgyűlésükön sem kaptak választ, ezért egyre több közösség
határolódik el az egyháztól.

A Falls Gyülekezet 90 százaléka, a Truro tagjainak pedig 92 százaléka szavazott
a felekezet elhagyása mellett; legalább egyharmaduk kifejezetten Robinson
felszentelésével indokolta döntését.



Katharine Jefferts Schori

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!