hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Szétosztotta vagyonát
Világrekord magánadomány: 8 ezer milliárd forint

2006. 07. 04.
Vagyona 80 százalékát jótékony célokra fordítja – így határozott Warren Buffett, a világ második leggazdagabb embere. Az amerikai üzletember 44 milliárd dollárra (10 ezer milliárd forint) becsült vagyonának e tekintélyes részéből elsősorban a világ egyik leggazdagabb jótékonysági szervezete, a Bill és Melinda Gates által vezetett alapítvány fog részesülni. Magánszemély ennél nagyobb adományt még soha nem tett. Buffett szerint nem helyes, hogy az egyes generációk között hatalmas vagyonok vándoroljanak öröklődés útján, a pénzt sokkal helyesebb visszajuttatni oda, ahonnan származik: a társadalomhoz.



Warren Buffet

A Berkshire Hathaway hetvenöt éves vezérigazgatója vasárnap hozta
nyilvánosságra döntését, néhány nappal az után, hogy barátja és bridzspartnere,
Bill Gates, a Microsoft vezetője bejelentette: visszavonul a cégénél végzett
napi munkától, hogy ezentúl több időt szentelhessen a feleségével közösen
vezetett alapítványnak és a jótékonysági tevékenységnek.

Buffett tekintélyes vagyonából nemcsak a Gates Alapítvány, hanem négy másik
jótékonysági szervezet is részesül majd, bár sokkal kisebb mértékben: a három
gyermeke által vezetett alapítványok mellett a feleségéről elnevezett Susan
Thompson Buffett Alapítvány munkáját is jelentős támogatásban részesíti.

Az „omahai bölcsnek” is nevezett Buffett sokak szemében minden idők legjobb
befektetője, aki teljes vagyonát értékpapír-kereskedelemből szerezte. Hatalmas
vagyona ellenére megmaradt szerény igényű embernek: amolyan „kóla-hamburger”
típus, aki szabad idejében kedvenc hangszerén, az ukulelén játszik, és ma is
ugyanabban a házban él, amelyet negyven évvel ezelőtt vásárolt szülővárosában, a
nebraskai Omahában, 31 500 dollárért. Vezérigazgatói fizetése a Berkshire
Hathawaynél évi 100 ezer dollár, ami viszonylag szerény összegnek tekinthető az
amerikai üzleti világban. Jelenlegi vagyonát 44 milliárd dollárra becsülik,
amellyel a Forbes magazin a világ második leggazdagabb embereként tartja számon.



A Berkshire Hathaway épülete

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!