hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Pünkösd most
Németh Sándor írása

2006. 06. 06.
A pünkösd értelmezésének módjai szoros kontextusban állnak azokkal a pozitív, illetveellenvéleményekkel, amelyeket az elmúlt időkben a Názáreti Jézus Krisztus evangéliumának hitelességével kapcsolatban világszerte megfogalmaztak különböző fórumokon. A zsidó-keresztény kinyilatkoztatások és tények igazolásának - ennek vallás- és egyháztörténeti módszerein kívül - lényeges eszköze az analóg szellemi jelenségek napjainkban történő megtapasztalása is. A Szentlélekkel (Szellemmel) ma is be lehet teljesedni, és ha jelenlétét, működését az egyház szolgálata által a Bibliából, mindenekelőtt az Evangéliumból ismert szellemi jelenségek kísérik, akkor legalábbis spirituális szinten a bibliai állítások természetfölötti igazolást nyernek. Persze ezek megtapasztalása során is megmarad mindenkinek a szabadsága arra, hogy elfogadja-e vagy elutasítja a Szentlélek működésének tanúskodását.



Karizmatikus keresztények
nagygyűlése Washingtonban, 2001-ben

Fotó: Reuters

A századik évfordulóját ünneplő pünkösdi
mozgalomnak - annak ellenére,
hogy eddigi pályafutása növekedés,
megosztottság, ellentmondások jegyében
zajlott - az üzenete aktuálisabb
napjainkban, mint a múlt század elején.
A Biblia, az Újszövetség, Jézus Krisztus
személye ismételten a támadások kereszttüzében
áll, és ennek egyik fő oka az
egyházi élet hiányosságaiban, torzulásaiban,
elsivatagosodásában keresendő.
A mai kereszténységet és vezetőit általában
nem veszi körül, nem itatja át az a
természetfölötti, szellemi realitás, amelyben
pünkösdkor Jézus százhúsz tanítványa
elmerült, s amelyből származó szellemi
megtapasztalások, ismeretek, csodák,
erőmegnyilvánulások és jelek evidenssé
tették bennük, hogy Jézus Krisztus föltámadása
és mennybemenetele után is
együtt él és munkálkodik Isten Szelleme
által a tanítványaival, és folytatja művét.
Jézus képviselete és bemutatása a világnak
nem dogmatikus hitvallásokon, szertartásokon,
rituális gyakorlatokon, hagyományőrzésen
alapult a korai egyházban,
hanem a Megfeszített hirdetésén és
Isten Szellemének a megnyilvánulásain,
ennek eredménye pedig nem csupán az
lett, hogy a római impérium területén viszonylag
rövid idő alatt elterjedt a kereszténység,
és különböző etnikai, kulturális
háttérből jövő emberek csatlakoztak az
eklézsiához. Az ilyen külső eredmények,
események igazi oka a Szellem karizmáinak
működése volt a tanítványok által,
akik olyan minőségi közösségben éltek,
jártak, cselekedtek Isten Szellemével,
hogy emberi tehetségükön, képességeiken
keresztül a Szentlélek képes volt isteni
tulajdonságait, személyjegyeit, például
a mindenhatóságát, mindentudását, valamint
az Evangélium igazságait manifesztálni,
megismertetni.



Jeruzsálemben kezdődött és ma is
milliókat vonz a Szentlélekkel való
találkozás élménye

Fotó: Somorjai László

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!