hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Új fotó Noé-bárkájáról?
NATO-felderítés után műhold is lefényképezte

2006. 03. 21.
Új, nagy felbontású fotó került napvilágra nemrégiben az Ararát-anomáliának nevezett képződményről, amely minden bizonnyal felcsigázza a Noé bárkája után kutatókat. A képen ugyanis jól látható az a hajószerű alakzat, amelyet már 1949-ben filmre vett az amerikai légierő, de csak 1995-ben, a titkosítás feloldása után vált ismertté. Az Ararát-anomália mellesleg nem az egyetlen Noé bárkája-jelölt, 1959-ben találtak egy másik hajót az Ararát hegységben, a török–iráni határtól nem messze, amelyről évtizedeken keresztül azt tartották, egyesek pedig még most is úgy gondolják, hogy az a megfeneklett bárka. Hogy izgalmasabb legyen a kép, 1916-ban az orosz katonaság talált egy jégbefagyott nagy hajót, amely azonban azóta eltűnt. Bárka tehát van az Ararát hegységben, a kérdés csak az, hogy hol. 

Az Ararát-anomáliának nevezett képződményre 1949-ben bukkant az Egyesült Államok légiereje, amely a katonai szempontból fontos török–szovjet határ közelében végzett felderítő akciót. 

A légierő filmre vette az Ararát csúcsától mintegy két kilométernyire, 4274 méter magasan elhelyezkedő hajószerű alakzatot. Az Ararát-anomáliáról ezt követően több repülőgép és műhold is készített felvételeket, 1956-ban, 1973-ban, 1990-ben, majd 1992-ben. 



A kreacionisták mérnöki terve Noé bárkájáról

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!