Az egymással jogvitát vívó, hetvenes éveikben járó öregurak ugyanabban a közép-itáliai városkában élnek, és gyerekfejjel még hittanra is együtt jártak. Három éve Enrico Righi, a közép-itáliai Bagnoregio városka egyik papja bíráló cikket írt a helyi egyházkerület lapjában a szintén helyi születés? Luigi Cascioliról, aki Jézus meséje cím? könyvében azt állította: a római katolikus egyház két évezrede félrevezeti a hívőket, mivel azt hirdeti, hogy Jézus történelmi személy volt. A szerző – mesterségére nézve nyugalmazott agronómus – szerint az egyház Jézus mítoszát a gamlai Jóchánán személyére alapozva építette fel, aki az első században a római hadsereg ellen harcolt. A harcos ateista úgy véli, az egyház az adományok bezsebelésével már éppen elég pénzt harácsolt össze ezzel a "legendával".
A könyvre a helybéli plébános a híveihez szóló levélben reagált, amelyben felvette a kesztyűt Casciolival szemben. Az ateista író a bírálat miatt perre ment, keresetében azt állítva, hogy Don Righi – mint az egyház szolgája – két olasz törvényt is megsértett. Az atya egyrészt a "személyek felcserélésében" vétkes, amennyiben Jézust prédikálja a zsidó háború zelóta harcosa helyett; másrészt kihasználja az emberek jóhiszeműségét, mert nyilvánosan hirdeti: Jézus kétezer éve valóságos, élő személyként járt a földön. Három évig elhúzódó aktatologatás után egy római bíróság tavasszal elutasította a vádat, és Casciolit 1500 euró pénzbüntetés megfizetésére kötelezte, aki azonban nem tágított. A perújrafelvételt követően a tartományi székhelyen, a viterbói bíróságon már kis híján ejtették az ügyet, de végül egy fellebbviteli testület úgy vélte, hogy a jóhiszeműséggel való visszaélés akár megalapozott vád is lehet. Ez év január 27-én tehát Enrico Righi, Bagnoregio városkájának plébánosa Viterbo tartomány bírósága elé áll, hogy előzetes meghallgatáson számot adjon magáról, amiért Jézus történelmi létezését hirdeti. A bíróság ezt követően dönt arról, hogy hivatalosan is vádat emeljen-e a pap ellen.
Indítékai felől Cascioli a Reutersnek elmondta, a perrel végső csapást kíván mérni a katolikus egyházra, "a népbutítás és maradiság zászlóvivőjére". A felperes egyébként nyílt levélben felajánlotta, hogy visszavonja a vádat, egyetlen feltétellel: a plébánosnak be kell bizonyítania, hogy Jézus Krisztus valóban élt. Luigi Cascioli, aki szerint minden egyházi személyt be kellene perelni, aki azt terjeszti, hogy Jézus történelmi személy volt, meggyőződését saját honlapján is hirdeti, ahol a per teljes dokumentációja olvasható.
"Az ügynek kevés köze van a joghoz – írja a La Stampa –, és ha nincs egy meggyőződéses ateista eltökéltsége, nem is jutott volna el idáig, hogy felmerüljön: büntetőjogi kategória azt állítani, hogy Jézus, József és Mária fia, aki Betlehemben született és Názáretben felnevekedett, valóságos személy volt." A hetvenhat éves alperes sem érti, mit is akar tőle egykori iskolatársa. "Egy városban élünk, egy iskolába jártunk, csak ő később más irányba fordult, azóta nem is láttuk egymást. Nem értem, miért éppen engem pécézett ki" – panaszkodott a sajtónak. Righit elkeseríti Cascioli acsarkodása, de azért csatára kel vele, hiszen, mint állítja, számos bizonyítéka van Jézus létezésére, köztük történelmi szövegek. Cascioli tisztában van vele, hogy nincs sok esélye a katolikus Olaszországban. "Isteni csoda lenne, ha én győznék" – humorizált az ateista.