hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Vakrepülés a mélységbe
Kiretusálta Scorsese az Aviator főhősének történetét

2005. 03. 22.
Martin Scorsese nevének és a filmért kapott öt Oscarnak köszönhetően valószínűleg sokan váltanak majd jegyet, hogy megnézzék az Aviator cím? filmet, amely a huszadik század Amerikájának egyik leghíresebb és leghírhedtebb személyéről, a multimilliomos Howard Hughesról szól. A film megtekintése után is nyitott marad a kérdés, hogy ki volt valójában Howard Hughes: bőkez? filantróp, zseniális feltaláló vagy egy közveszélyes őrült.

Ha hinni lehet Charles Highamnek, a New York Times újságírójának, aki több híresség mellett 1993-ban Hughes életrajzát is megírta, a három fenti jelző közül a legutolsó illik legjobban Howard Hughesra. Ez érdekes módon a filmből nem derül ki egyértelműen, annak ellenére, hogy a forgatókönyvet Higham könyvéből készítették el: a Leonardo di Caprio által eljátszott figura csak feminizmusában talál rá a valódi Hughes-figurára, így a néző anélkül is rájön Howard Huhges kettős szexuális orientációjára, hogy a film ezt említené.

Howard Hughes elsősorban kalandor volt, különösebb képzettség és szakértelem nélkül, aki fiatalon örökölte meg apjának, Robard Hughesnak vagyonát. Idősebb Hughes, aki egész életében olajból szeretett volna meggazdagodni, végül az olajkitermelés során használatos speciális fúrófejek feltalálásával és gyártásával tett szert egy jelentősebb vagyonra, ami kalandor életmódjának köszönhetően – ezt fia megörökölte – ötvenhárom éves korában bekövetkezett halálakor, az adósságok kifizetése után egymillió dollár körül volt. Hughes a pénz mellett megörökölte a gyárat is, ami később, személyi titkára tehetségének köszönhetően nagyon jól termelt, havonta mintegy egymillió dollárt, még a gazdasági válság idején is.

A vagyon megöröklése után Hughes nekilátott, hogy két szenvedélyének éljen: a filmnek és később a repülésnek, amellyel mellesleg a filmezés során került kapcsolatba. Több más film mellett Hughes ugyanis nekilátott a Pokol angyalai cím? háborús film elkészítésének, amelynek központi elemei a levegőben zajló repülőgépes csatajelenetek voltak. Hughest lebilincselte a repülés, ennek következtében a forgatás során megtanult repülőt vezetni, ettől kezdve a sebesség és a repülőgépek megszállottjává vált, a életében egymást követték a különböző repülősbalesetek és a repülési rekordok, mindkettőből jónéhány. Az első repülési rekordra és balesetre 1933-ban került sor, amikor Hughes H–1 Racer nev? repülőjével átlépte az óránkénti 352 mérföldes (körülbelül 566 km) sebességhatárt, majd ezt követően kényszerleszállást kellett végrehajtania, amit ez alkalommal sértetlenül úszott meg (A Pokol angyalai cím? film forgatásán az orrát törte el egy rossz leszállás következtében). 

Howard Hughes repülős karrierje – aminek köszönhetően egy időre még a filmkészítésről is lemondott – az elkövetkező években egyre magasabbra ívelt. 1937-ben Roosevelt elnöktől vehette át az év legjobb pilótájának járó címet, amelyet korábban Charles Lindberghnek és Wiley Postnak adományoztak. 1938-ban három nap alatt körberepülte a földet – ezúttal zuhanás nélkül, ettől kezdve ünnepelt sztár.

Hughes – még mindig apja vagyonából élve – a II. világháború idején megalapította a Hughes Aircraftot, aminek első terméke a XF–11 nev? kémrepülő lett volna. A gyár működését erőteljesen befolyásolta Howard Hughes filmkészítési mániája, amely ismét rátört, ennek következtében a gyár működése, termelése katasztrofális volt. Ez sem akadályozta meg a multimilliomost abban, hogy katonai megrendelésekre tegyen szert. Hughes általános taktikája céljai elérésére a megvesztegetés volt: John Meyers személyében volt egy olyan embere, akinek nem volt más feladata, mint hogy a megfelelő embereket szexuális szolgáltatásokkal, pénzzel megvesztegesse. A kormánytól kicsikart megrendelés ellenére a XF–11 program nem lett sikeres, a berepülés során Hughes majdnem életét vesztette, a repülőgép ugyanis lezuhant, szárnyával levitte egy ház tetejét, és kettévágott egy másik házat. A filmben a balesetet követően válik Hughes magatartása egyre zavartabbá – amelyet ráadásul di Caprio teljesen súlytalanul játszik el – ez azonban nem nagyon felel meg a valóságnak. Felvetődik a kérdés, hogy mit akart Scorsese elmondani a nézőknek, amikor egy olyan könyvből készített forgatókönyvet, aminek történetéhez nem hű. A filmbeli Howard Hughes ugyanis egy tehetséges – és "kicsit örült" zseni – aki végül jogosan védte meg magát azelőtt a szenátusi bizottság előtt, amely a megvesztegetések és a teljesítetlen szerződések miatt kérdőre vonta. 

A könyvbeli Howard Hughes ezzel szemben egy valódi szörnyeteg – ahogyan egyik ismerőse jellemezte – mindenféle erkölcsi gátlás és korlát nélkül. Egy alkalommal például feleséget vásárolt magának: egy válófélben levő férjes asszonyt akart elvenni feleségül, akinek a férje a pénz reményében mégsem akart elválni. Hughes a kezdeti félmillió dolláros "vételárat" végül 325 ezerre alkudta le. A film nem beszél Hughes zsidóellenességéről sem: egy alkalommal egy nyíltan antiszemita filmet kívánt készíteni, ebben a vállalkozásában azonban még a barátai sem voltak hajlandóak részt venni. Hughes tébolyára mellesleg jellemző, hogy az egyik főszerepet egy zsidó barátjának szánta. A film jótékonyan elhallgatja azt is, hogy Hughes számos nőügye mellett – amelyek során Hollywood legismertebb sztárai voltak a partnerei – majdnem ugyanennyi homoszexuális kapcsolata is volt, ugyancsak Hollywood legismertebb sztárjaival. Elképzelhető, hogy ez az oka időskori betegségeinek, az utólagos rekonstrukciók szerint ugyanis nem zárható ki, hogy Howard Hughes AIDS következtében halt meg, stílszerűen egy repülőn.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!