hetilap

Mona Lisa muszlim fejkendőben. Identitási válság

Az EB elnöki tisztét 1995 januárjáig három cikluson keresztül betöltő francia államférfi úgy véli, végső soron a vallásos hit meglétéből vagy hiányából eredő különbségek vezettek az amerikai–európai kapcsolatok közelmúltbeli megromlásához is, a két világrész között tátongó "értékrendbeli szakadék" pedig 1945 óta éppen most a legmélyebb. A két államszövetség különböző politikája "eltérő alapelveik és értékeik következménye" – helyesel a szintén a Christian Science Monitor által megszólaltatott Martin Ortega, az EU párizsi székhely? Biztonsági Tanulmányok Intézetének (EUISS) elemzője.

Tény, hogy Bush számára a hit fontos alkotóeleme markáns "neokonzervatív idealizmusának", az amerikai elnök ebből fakadóan határozta meg "a szabadság elterjesztését az egész emberiség feladataként" az Európa vezetőivel tartott múlt heti brüsszeli találkozón is. Az utóbbiak azonban külpolitikai kérdésekben rendszerint a status"képviselik: ragaszkodnak a fennálló állapotok megtartásához, és felháborodnak, amikor ezeket Washington erő alkalmazásával akarja megváltoztatni. Bush európai kritikusai szerint a katasztrofális iraki helyzet azt mutatja, hogy a Fehér Háznak nem jutott elég a realizmusból, az óceán túlpartjáról azonban azt hányják az itteniek szemére, hogy a Közel-Keleten a status quo megőrzése a diktatúrák megőrzését jelenti; a jogrendet oly nagyra tartó, a nyers erő politikáját elvből elutasító Európa pedig nem tesz eleget azért, hogy ideáiból másoknak is jusson. A brüsszeli csúcs kapcsán is felszínre került sokrét? politikai nézeteltérések miatt (Egy cél, két út. Hetek, 2005. február 25.) némelyik európai vezető már attól tart, hogy Washington egyszer csak "feloszlatja" maga mellől "megbízhatatlan szövetségesét". "Konzervatív amerikai körökben egyre erősödik az Európa-ellenes érzület – adott hangot aggodalmának Gerhard Schröder német kancellár transzatlanti kapcsolatokért felelős tanácsadója, Karsten Voigt. – Úgy vélik, hogy túlságosan kesztyűs kézzel bánunk a terroristákkal, emellett pedig egyszerűen erkölcstelenek is vagyunk."

A két hatalom vezetőinek még az emberi jogok iránti elkötelezettsége – szinte egyetlen közös nevezőjük – is különböző eszmei forrásból táplálkozik. Januári beiktatási beszédében Bush elnök kifejezte az emberi jogok védelméhez való szilárd ragaszkodását, amely abbéli hitén alapul, hogy "minden férfi és nő az ég és föld Teremtőjének képmását viseli". Az efféle szavak aligha csengenek jól az öreg kontinensen: itt az emberi jogok a laikus humanizmus talajában gyökereznek, amely szerint az ember képes erkölcsös életvitelre és önmegvalósításra anélkül is, hogy ennek érdekében a természetfölöttihez kellene folyamodnia. A szembenállást egy további eszmei és kommunikációs zavar is elmérgesítette: Amerikában a patriotizmus rendre a vallásossággal összekapcsolva jelenik meg, ami Európában ugyancsak riasztóan hangzik. Bush elnök vallásos meggyőződéssel telt hazafias retorikája – kontinensünk keser? történelmi tapasztalatai miatt – botránykő az európai politikusok számára. "Isten és a patriotizmus együtt robbanóelegyet alkotnak" – int Nicolas Sartorius spanyol baloldali politikus, aki Francisco Franco tábornok diktatúrája idején hosszú éveket húzott le fegyintézetekben. Egyben emlékeztet rá: Franco vezérelve éppenséggel a "katolikus nacionalizmus" volt. 

Hozzá hasonlóan Dominique Moisi francia politológus is "rémisztőnek" látja, "ahogy Amerikában a vallást a nacionalizmussal
összevegyítik". Karsten Voigt szintén hangsúlyozza, hogy a számtalan vallásháborúban kimerült Európa mélyen szkeptikus a vallási tartalommal megtöltött patrióta szólamok hallatán. Ez a fásultság Schröder kancellár tanácsadója szerint különösen Németországra jellemző, ahol még az első világháborús bakák is "Gott mit uns" ("Isten velünk") jelszót hirdető övcsatokkal vonultak a vágóhídra. 

A 20. századi visszaéléseken túlmenően a vallás közéleti-politikai szerepét illető nézetkülönbségek gyökerei – vallásszociológusok és társadalomtörténészek szerint – a modern nyugati civilizáció alapjait lefektető felvilágosodás eszméinek eltérő értelmezésében keresendők. "Európában a felvilágosodást úgy fogták fel, mint a vallástól, a vallási dogmatizmustól való szabadságot, szemben az Egyesült Államokkal, ahol a vallásos hitre való szabadságot értettek alatta" – fejtegeti Grace Davie, az angliai Exeter Egyetem vallásszociológusa a Christian Science Monitor hasábjain. Innen fakadhat, hogy míg Amerikában az egyházak a rabszolgaság elleni, valamint a polgárjogok érdekében folytatott harc élvonalában küzdöttek – és így a vallás és a demokrácia ügye mindig is közös volt –, Európában az intézményesült egyházak a nemzeti "ébredések" idején
hosszú ideig a politikai-társadalmi reform kerékkötői voltak. A felvilágosodás értékei ezért Európában a vallással való szembenállásban jelentek és jelennek meg. 

A részint az Óvilágból vallási okok miatt menekülők által alapított Egyesült Államokban "a vallásos csoportokat olyan szervezeteknek tekintik, amelyek a magánembert védelmezik az állami túlkapásokkal szemben, míg Európában éppen a felvilágosult állam kötelességének tartották, hogy megvédje a magánszemélyt a vallásos érdekcsoportok tolakodásától" – teszi hozzá Patrick Weil, aki a párizsi Sorbonne-on tanít vallásszociológiát. "Nem a »szeretet vallása« verte le a rabság láncait, védte meg a jogok egyenlőségét, hanem a felvilágosodás filozófusai Diderot-tól Condorcet-ig, Voltaire-től Holbachig, éppen az egyház ellenében – érvel Jean-Pierre Changeux francia neurobiológus a magyar kiadásban A természet és a szabályok címet viselő munkájában. – 1789 előtt ők indították útjára azt a gyökeres változást, amely az illuzórikus szeretetszándéktól ahhoz a jóval erősebb koncepcióhoz vezetett, amely az egyetemes testvériséget hirdeti." Az egyház ellenében uralomra jutott "egyetemes testvériség" azután alkalmasint vissza is ütött legyőzött ellenfelére. A legemlékezetesebb példa talán a jakobinus konvent Franciaországban, ahol – miután a nemzetgyűlés már "a nemzet rendelkezése alá vonta" az egyház javait – az Értelem istennőjének tiszteletére rendeztek körmeneteket, görög istenszobrok alatt kötöttek házasságot, a közintézmények falán pedig az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozatát helyezték el – mózesi kőtáblákon. A párizsi szegények ezalatt ostrom alá vették a templomokat, és miseruhába öltöztetett szamarakon vonultak a csapszékekhez, ahol szentségtartókból hörpölték a pálinkát.

Túl az ateizmuson 

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek