A durbani konferencián elhangzott Nyugat- és Izrael-ellenes kijelentések nagy része színtiszta gyűlöletbeszéd volt. Különösen az Izraellel szembeni kirohanások bizonyították, hogy az iszlám világ gondolkozására egyre jelentősebb befolyást gyakorol az iszlám fundamentalizmus anticionizmusa. Döntően az Egyesült Államoknak köszönhetően a konferencia Izrael államát végül is csak az arab területek megszállásáért marasztalta el. A rasszizmussal, népirtással, illetve apartheidpolitikával való vádaskodások kimaradtak a konferencia zárónyilatkozatából.
A durbani konferencia légkörét meghatározó eszelős gyűlölködés minden bizonynyal jelentős szerepet játszott abban, hogy a mozlim terroristák elérkezettnek látták az időt: most kell Izrael legnagyobb támogatójára, az USA-ra csapást mérniük. Öngyilkos és őrült bűntényük elítélésére azért nehéz emberi szavakat találni, mert e terroristák gonoszsága súlyosabb a rossz megítélésére eddig használatos kifejezéseinknél. A nácizmusról, sztálinizmusról azt gondolhattuk, hogy ennél már nem képes az emberi nem jobban lealjasodni. A mozlim terroristák azonban az emberi gonoszságnak egy mélyebb és sötétebb távlatát nyitották meg a civilizált világ szeme előtt 2001. szeptember 11-én, kedden.
A szemtanúk és a televízió képernyője előtt ülő emberek nagy része döbbenettel figyelte a hihetetlen, borzalmas, apokaliptikus eseményeket. Nehéz önmagunkat hozzászoktatnunk ahhoz, hogy a történtek után számolnunk kell a jövőnek egy új, szatanikus távlatával, mert jövőnk egyik alternatívájává nőheti ki magát az, ami a World Trade Center büszke tornyaival történt, újra megcsúfolva a jó szándékú, de passzív emberek béke utáni vágyakozását. Nem hihetjük, hogy a világ jelenlegi valóságában valaha is visszatérhet szeptember 11-e előtti állapotába, bár elhangoznak újra az erkölcsi felháborodást tompító, lecsillapító "soha még egyszer ne történjen meg"-szólamok a szörnyűségek után.
Az ilyen gonoszságot keményen büntetni kell. Az iszlám terrorizmus nagyon messzire ment, még saját, eddig is gyalázatos történetéhez képest is. Súlyos hiba lenne, ha az agresszív, militáns bajkeverők és hangoskodók előtt ismételten elnémulna az erkölcsi fölháborodását elvesztő, jó szándékú, békére vágyó többség. Óriási felelősség nehezedik ezekben a napokban az USA kormányára. Egy erőtlen és hatástalan válasznak beláthatatlan következményei lennének. Az iszlám fundamentalizmusnak és európai, amerikai eszmei szövetségeseinek, a szélsőjobbnak, a neonáciknak a malmára hajtaná a vizet.