hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Csodakisasszony
Három órát állt a szíve

2001. 03. 03.
Azon az éjszakán farkasordító hideg volt a kanadai Edmontonban. Az egyéves Erica azonban úgy döntött, felfedezőútra indul a mínusz 20 Celsius-fokos hidegben: a véletlenül nyitva maradt hátsó ajtón keresztül az udvarra tévedt. Édesanyja csak hajnalban bukkant rá a hóban az összefagyott kis testre, amikor keresni kezdte az ágyából eltűnt kislányt. "Teljesen merev volt már, amikor felemeltem" – emlékszik vissza a fiatal anyuka, a huszonhat éves Leyla Nordby. A kislány szívverése megállt, lábujjacskái és az állkapcsa pedig összefagytak. 

A történetnek azonban ezzel még nincs vége. Miközben az orvosok azon fáradoztak, hogy Ericát vérátömlesztéssel felmelegítsék, a kislány szívverése spontán módon megindult. Dr. Allan De Caen, a kezelőorvos egyszerűen csak csodakisasszonynak nevezte el Ericát, arra utalva ezzel, hogy ami történt, az semmiképpen sem tekinthető az orvosok vagy a gépek érdemének. Mint azt De Caen a későbbi sajtótájékoztatón elmondta, a kislány szívverése és légzése legalább másfél-két órára leállt, testhőmérséklete pedig a normális 37 foknak kevesebb, mint felére, 16 Celsius-fokra süllyedt. 

Erica esetének különlegessége, hogy klinikailag halott volt, amikor a kórházba érkezett, és semmiféle életjelet nem adott. Életben maradását az orvosok azzal próbálják magyarázni, hogy az egyéves kislány teste még igen kicsi, így megfagyásához nagyon rövid időre volt szükség. A nagy hidegben történt gyors fagyás szinte teljesen leállítja a szervezet anyagcseréjét, gyakorlatilag megszüntetve ezzel az oxigénigényt. "Ez épségben tartja a testet és az agyat, miközben a szív nem működik" – magyarázta dr. De Caen. 

Jelenleg úgy tűnik, a kislány agya és szervei nem károsodtak, a lábakon és különösen a lábujjakon keletkezett fagyási sérülések azonban még komoly aggodalmat jelentenek a kezelőorvosok számára – az sem kizárt, hogy amputálásra kerül sor. Bár a kislánynak erős fájdalmai vannak, állapota a körülményekhez képest igen jó, és már nem szorul intenzív ellátásra. A rendőrségi vizsgálat megállapította, hogy a kislánnyal baleset történt, ezért az anya ellen nem indítanak eljárást. 

Kedden egyébként a kanadai Wisconsin államban is történt egy hasonló eset: ott egy kétéves kisfiú tévedt ki a nulla fok alatti éjszakába. Les Hynekre édesapja talált rá tizenöt méterre a háztól: a kisfiú eszméletlen volt és már nem lélegzett, testhőmérséklete 18 fokra süllyedt. Állapotáról egyelőre nincs hír.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!