hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A bíboros elhatárolódik
Vita Benny Hinn tervezett magyarországi látogatása körül

1999. 06. 14.
"Benny Hinn elsősorban a katolikusok felé tartja magát elhívott szolgálónak, katolikus körökből hihetetlenül nagy az érdeklődés júliusban tartandó istentiszteletére" – mondta a Hetek kérdésére Jim Sandersné, az eseményt szervező Krisztus Szeretet Gyülekezet képviselője. Sandersné nem érti, miért határolta el magát az eseménytől Paskai László bíboros, esztergomi érsek, miközben a római pápa többször is áldását adta Benny Hinn szolgálatára. Csordás Eörs, az esztergom–budapesti érseki iroda igazgatója lapunk kérésére ismertette a bíboros által kiadott körlevél tartalmát: eszerint Paskai felszólítja a papságot, hogy a hívekkel egyetemben határolódjon el Benny Hinn szolgálatától. Gyulay Endre, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia alelnöke ugyanakkor lapunknak kijelentette: "Nem tudok teljes mértékben elzárkózni Benny Hinn dolgaitól."

Benny Hinnt többen a legnagyobb gyógyító evangélistának tartják, programjait a
világ 120 országában sugározzák nap mint nap, összejöveteleit tömegesen látogatják
– tájékoztatta lapunkat a budapesti istentisztelet egyik szervezője, az amerikai származású
Jim Sanders felesége. Sandersné értetlenül áll a magyar katolikus egyház részéről
tapasztalható elzárkózás előtt. Feltételezése szerint a Paskai László által
kiadott körlevél – melyben a bíboros elhatárolódik az eseménytől – azzal magyarázható,
hogy a szerző nincs tisztában Benny Hinn szolgálatával.

"A pápa valóban többször megáldotta Benny Hinn szolgálatát, találkozott vele
személyesen. Én áldani fogom Paskai bíboros urat akkor is, ha ő kiadta ezt a körlevelet"
– mondta a Hetek kérdésére Sandersné.

A szervezők szerint az Üllői úti stadionban rendezendő istentiszteleten "nagyon sok
csoda fog történni, és azután a katolikus egyháznak nagyon nehéz lesz úgy
nyilatkozni, hogy manapság nincsenek csodák".

"A katolikus egyház csodát, gyógyulást csak akkor ismer el, amikor legalább öt év
elteltével is tünetmentes az illető, és orvosi vélemény is alátámasztja, hogy gyógyíthatatlan
betegségből épült fel" – nyilatkozta lapunknak Gyulay Endre. A püspök emlékeztetett
arra, hogy a Lourdes-ban, Fatimában és egyéb katolikus szent helyeken bekövetkező "sok
száz állítólagos csodából az egyház tíz-húszat fogad el".

Gyulay ezzel együtt nem zárkózik el teljesen Benny Hinn "dolgaitól", a Paskai-féle
körlevélről pedig lapunktól értesült. Mint mondta, egyházmegyén belül minden püspök
független, nincs kötelezettsége arra, hogy megbeszélje a többiekkel, amit a saját
egyházmegyéjében csinál.

Az eseményt szervező Krisztus Szeretet Gyülekezet kilenc éve működik Magyarországon.
Az alapító, Jim Sanders 1990-ben jött hazánkba, az azóta elhunyt Déri János meghívására.
A közvélemény a "Nulladik típusú találkozások" cím? tévéműsorban
ismerhette meg az amerikai misszionáriust, aki második feleségétől is elválva magyar
hölgyet vezetett az oltár elé. "Jim Sanders immár hét éve a férjem, katolikus
templomban kötöttünk házasságot" – tájékoztatta a Heteket a misszionárius
felesége. A felekezet egyik "specialitásával" kapcsolatban megtudtuk: "Sok női
lelkészünk van, sőt, több mint férfi. Talán ez is egy egyedi tulajdonság."

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!