A zsidó évszámítás kezdőpontja a teremtés. A rabbinikus hagyomány szerint ez i.e. 3760-as évben állapítható meg, az új esztendő eszerint anno mundi 5759. A zsidó naptárnak nemcsak a hónapjai, de az évei is keresztbeszelik a polgári dátumot, egy évszámra két vallási évszám jut, egy hónapon két hagyományos hónap is osztozik. Ez azonban csak első pillantásra szokatlan, ha meggondoljuk: a tanéveket egyszerűbben tudnánk jelölni a héber naptár alapján, hiszen a mi kalendáriumunkban azokat is két évszámmal kell megjelölni, mivel átnyúlnak az újév határvonalán. A mi éránk szerinti 1998-ban tehát 5758/59-et mutat a zsidó naptár, de az 1998/99-es tanévben mindvégig 5759-et ír. A hagyomány még azt is tudni véli, hogy a világteremtés Tisri hónapra esett. Az őszi évkezdés azonban nem következik egyértelműen a mózesi törvényből, azt a babilóni fogság után megszilárduló hagyománynak tekintik, csakúgy, mint a hónapnevek átvételét. Az ősi évkezdet az első hónappal, a március-áprilisra eső Áv (későbbi nevén Niszán) hónappal eshetett egybe. A hónapszámlálás, sőt a királyok uralkodási éveinek számlálása is a tavaszi kiindulóponthoz igazodott.
Az év feje
Az újév ünnepe mai formájában viszonylag új keletű. Rós Hasana néven ismeretes, ami szó szerint az év fejét, vagyis kezdetét jelenti, hasonló megfontolásból, mint a hét kezdetét jelző hétfő szavunk. Bibliai gyökerét tekintve egy se nem hoszszú, se nem bonyolult rendelkezés van a Tórában Tisri hónap (szeptember-október) elsejéről. Ennek lényege: legyen kürtzengés és szombati nyugalom ezen a napon. A kürt a görbe kosszarvból készült, jellegzetes riadóhangot adó sófárt jelenti, nem pedig a papok által használt, nemesfémből készült harsonát. Szokatlan talán, hogy egy hangszer ennyire lényegi alkotóeleme legyen egy ünnepnek, de mégis így van: a napot egyszerűen Jóm Terú\'a-nak, Fúvás napjának vagy Emlékeztető fúvásnak mondja az Írás. A jeruzsálemi Szentély pusztulása után megtarthatatlanná vált a maga ősi formájában, aminek egyik megdöbbentő tanúja az a "Fúvás helye" feliratú kő, amely hajdan a Templomtér szegletén állt, jelölve a helyet, ahonnan minden évben felharsant az ünnepélyes sófárhang, ám a kő a város pusztulásakor a mélybe zuhant. Régészek ásták ki a fal közelében. A sófárfúvás azonban ma is fontos része az ünnepnek. Sófárral többféle jelet adtak. A Teru\'a tartalmaz egy kilencszeres staccatót, ami kissé a zokogásra emlékeztet. Arra mutat rá, hogy valami széttört. Ugyanakkor egyenletes fúvása proklamáló jelleg?: kihirdeti egy új időszak kezdetét, és mozgósít is. "Boldog nép az, amely megérti a kürt szavát."
1998. 09. 26. (II/39)
