hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Harmadik típusú találgatások
Az UFÓjelenségek okkult háttere
Harmadik típusú találgatások

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2020. 05. 21.
A Pentagon hivatalosan is feloldotta három korábban már kiszivárgott UFófelvétel titkosítását.  Az USA légierő-pilótái által rögzített, azonosítatlan repülő tárgyakat bemutató felvételek ismét felgerjesztették a kíváncsiságot a földönkívüli élet lehetősége kapcsán. Hugh Ross asztrofizikus és szerzőtársai az UFójelenséget keresztény szemszögből vizsgálták a Lights In the Sky & the Little Green Men című könyvükben.

Kennett Arnold üzletember és magánpilóta 1947. június 24-én délután három órakor Washington állam felett kilenc fényes, abnormálisan gyors objektumra lett figyelmes, amelyek mozgását a víz felszínén kacsázó csészealjhoz hasonlította. Az észlelésből hírverés lett, és elkezdődött a repülő csészealjak korszaka. Az egyre csak szaporodó beszámolók kivizsgálásába hamar beszállt az USA légiereje, mivel tartottak tőle, hogy a jelenség hátterében titkos szovjet repülőgépek állhatnak. Ekkor vezették be a semleges UFO (unidentified flying object – azonosítatlan repülő objektum) megnevezést. Az 1969-ig tartó nyomozásoknak azonban nem volt tudományos szempontból hasznos konklúziója.

A tudós társadalom erősen megosztott az ufókérdésben. Bár jelentős hányaduk szkeptikus, azt sokan elismerik, hogy vannak megmagyarázhatatlan jelenségek, melyek további vizsgálódást tesznek szükségessé.

Az ufológusok, akik alatt nem a tisztánlátást nehezítő ufóőrülteket, New Age-hívőket vagy az ufókultuszok követőit, hanem elismert kutatókat értünk, a nyilvánvaló korlátok ellenére igyekeznek a lehető legközérthetőbb válaszokat adni a rejtélyre.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!