hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A holokauszt megértéséhez nincs megfelelő életkor
Interjú Vidakovic Lea grafikus-festőművésszel

2019. 10. 03.
Lea díjazott animációs filmjei és kiállításai ugyanúgy bejárták a világot, ahogyan ő maga. A Topolyai Múzeumban fellelhető kiállításának középpontjában nagymamája holokauszt-emlékeinek feldolgozása áll. Beszélgetés a vajdasági zsidók történetéről és az emlékezés fontosságáról.

Mi az a Memento? Honnan kapta a nevét? Miért Ön készítette a filmet?

– A Memento egy megemlékezés. Ebben az esetben a saját szemszögemből emlékezem vissza a holokauszt elhallgatott szörnyedelmeire, ahogyan a nagymamám ritkán, vagy pontosabban soha nem beszélt azokról (legalábbis nekem). Írásaiból és a vele készített interjúkból ismertem meg ezt a sötét sarkát az ő világának. Számítottam rá, hogy egyszer csinálok erről egy munkát vagy egy filmet, de nem gondoltam, hogy a „majd egyszer” ilyen gyorsan bekövetkezik. Úgy véltem, később fogom elkészíteni, amikor öregebb leszek, és jobban megértem mindazt, ami el lett hallgatva. Azonban amikor nekikezdtem, rájöttem, hogy egy ilyen történethez nincsen megfelelő életkor, időpont vagy megfelelő távolság, ahonnan jobban meg lehet érteni. Ez a téma mindig ugyanolyan marad. Nem múlik és nem szépül. Ezért, amikor április elején Vastag Gazsó Hargita, a Topolya Község Múzeuma vezetője felvetette a kiállítás lehetőségét – a 75 éves holokausztáldozatok megemlékezésével kapcsolatban –, nem gondolkodtam, csak nekivágtam.

Miért pont ezt a technikát választotta?

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!