A követőire szinte hipnotikus hatást gyakorló Charles Manson 2017-ben, 83 évesen halt meg a kaliforniai bakersfieldi kórházban. Követői közül azok, akikkel együtt követte el a gyilkosságokat, illetve azok, akik az ő utasítására öltek, még mindig börtönben vannak – átlagosan 18-20 elutasított kegyelmi kérelemmel fejenként.
A Manson-kultusz követői szemében vezérük Jézus Krisztus második eljövetelének számított, ezért teljes odaadással követték és szolgálták – gyilkosságokkal, prostitúcióval, rablással, hitelkártyacsalással, okirat-hamisítással és betörésekkel. Elfogásuk után a bírósági eljárás során a „Család” tagjai 35 ember meggyilkolását vallották be, akiknek a testét a sivatagban ásták el. Többet a mai napig sem találtak meg.
Jehezkeli: Európának fel kell ébrednie
Interjú a muszlim közösségekbe beépült oknyomozó újságíróval »
Amíg élünk, zenélünk - Beszélgetés Fenyő Miklóssal a rock and rollról
A Made in Hungária című darab 75. előadásán »
Mi lesz az NB1 legértékesebb játékosával?
Interjú Tóth Alexszel, a Fradi válogatott középpályásával »