Sampson – akit a National Review úgy mutatott be mint a „pop-kereszténység egyik vezető influenszere” – eredeti posztjában többek között azt írta: „Őszintén szólva kezdem elveszíteni a hitemet, és ez egyáltalán nem érdekel. Igazából most semmi nem zavar. Olyan boldog vagyok, és annyira békében érzem magam a világgal. Ez már kész őrület.” Indoklásként az ateista vitaoldalakról jól ismert kérdéseket idézett: „Miért van tele a Biblia ellentmondásokkal? Senki nem beszél erről. Hogyan lehet Isten a szeretet, miközben négymilliárd embert egy helyre zárna, csak azért mert nem hisznek benne? Senki nem beszél erről.” – írta Sampson, számos sikeres keresztény dal szerzője, és hozzátette, „már nem vagyok része ennek”.
Ez nem a „csak úgy hiszek” igazsága – írta Sampson. „A tudomány folyamatosan szaggatja minden vallás igazságát. Sok minden segít megváltoztatni az embereknek az életüket, nem csupán egyetlen fajta istenkép. Sok mindent kellene még mondanom, de számomra ez a valóság. Iratkozz le az oldalaimról, ha akarsz. Soha nem másokért éltem az életem. Csak azt tudom, hogy számomra mi az igaz, és most a kereszténységet csupán úgy tekintem, mint bármely más vallást” – írta.