hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Értelmes célok, hosszabb élet
Szellemi-lelki állapotunk és a fizikai egészség

2019. 09. 02.
Szakemberek régóta tisztában vannak vele, mennyire fontos, hogy az ember életében legyenek értelmes célok. Egy nemrégiben megjelent kutatás arra is rámutatott, hogy ezek az egészségi állapotunkra is rendkívül erőteljes hatással vannak. Különösen ötvenéves kor felett.

Ha vannak az életben céljaink, akkor az jelentősen csökkenti a korai halál kockázatát – röviden ez a summája egy májusban megjelent, s magukat a kutatókat is nagyon meglepő felmérésnek. A kutatás során közel hétezer 51 és 61 év közötti amerikai felnőtt által 2006-ban kitöltött pszichológiai kérdőív adatait vetették össze. Ezek alapján azok, akik nem rendelkeztek erőteljes életcéllal, a felmérést követő öt évben kétszer nagyobb valószínűséggel haláloztak el, különösen szív- és érrendszeri megbetegedésekben, szemben azokkal, akiknek volt életcéljuk.

Érdekes módon a megfelelő célok hiánya és a korai halál kockázata közötti összefüggés teljesen független volt a társadalomban betöltött szereptől, a megkérdezettek anyagi helyzetétől, nemétől, származásától vagy iskolai végzettségétől is, még inkább alátámasztva a megállapítás helyességét, az életcél szükségességét. A kutatásban rámutattak arra is, hogy a résztvevő életcéljának valódi tartalma nem volt meghatározó, csupán az, hogy rendelkezzen valamiféle céllal. „Valakinek talán az, hogy felnevelje a gyerekeit, míg másnak, hogy önkéntes munkát végezzen. Hogy kinek hol tud beteljesedni az élete, az rendkívül egyedi” – fogalmazta meg Celeste Leigh Pearce, a kutatás egyik szerzője, a University of Michigan járványtani tanszékének oktatója.

Ám a kutatókat igazán megdöbbentő felismerés az volt, hogy az életcéloknak a korai halál megelőzésére gyakorolt hatása sokkal erőteljesebb, mint más olyan rizikófaktorok megszüntetése, mint például az alkohol, a dohányzás vagy a rendszeres testmozgás hiánya. „Kezdetben rendkívül szkeptikus voltam ezzel kapcsolatban, de az eredmények annyira meggyőzőek, hogy egy egész kutatási programot fogunk erre építeni” – mondta Pearce. Dr. Alan Rozanski, az Icahn School of Medicine at Mount Sinai professzora a fenti kutatás alapján arra hívta fel a figyelmet, hogy „ahogyan az embereknek vannak alapvető fizikai szükségleteik, mint például az alvás, evés és ivás, ugyanúgy vannak alapvető pszichológiai szükségleteik is. Ez utóbbiak közül az első számú az életünk értelmének és céljának megtalálása”. Rozanski 2016-ban a Psychosomatic Medicine című lapban publikált másik tanulmányában mutatta be azt, hogy az erős életcélok milyen hatással vannak a szív- és érrendszeri betegségek, valamint az agyvérzés kockázatának csökkentésére.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!