Később kiderült: nem volt igaz, hogy a nő az általa elpusztított kutyát élve eltemette volna. A rendőrök mindenesetre előállították H. Balázsnét, akit gyanúsítottként hallgattak ki állatkínzás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
***
Az eset óriási felháborodást keltett: egy hét alatt 170 ezren írták alá a balotaszállási kutyakínzással kapcsolatos petíciót, amelyben azt követelik, hogy a kutyáját brutális módon megkínzó balotaszállási asszony a lehető legszigorúbb büntetést kapja. Ez a „lehető legszigorúbb” büntetés egyébként ma három évig terjedő szabadságvesztést jelent. Az érintett nőt a rendőrök kihallgatása után elengedték, szabadlábon védekezhet. Sajtóértesülések szerint gyerekei kimenekítették a faluból, miután halálos fenyegetések érték.
Jehezkeli: Európának fel kell ébrednie
Interjú a muszlim közösségekbe beépült oknyomozó újságíróval »
Amíg élünk, zenélünk - Beszélgetés Fenyő Miklóssal a rock and rollról
A Made in Hungária című darab 75. előadásán »
Mi lesz az NB1 legértékesebb játékosával?
Interjú Tóth Alexszel, a Fradi válogatott középpályásával »