hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Drámai droghelyzet Magyarországon
A jéghegy csúnya

2019. 08. 10.
Folyamatosan nő a kábítószer-fogyasztók száma a világon, 2017-ben elérte a 271 milliót, s az első helyen még mindig a fű áll – derül ki az UNODC friss jelentéséből. Magyarország a legális szerek, illetve a marékszámra szedett nyugtatók terén továbbra is az élbolyban van, s különösen igaz ez a fiatalabb korosztályokra.

Kétévente teszi közzé kábítószerügyi jelentését az ENSZ Kábítószer- és Bűnüldözési Hivatala (UNODC). A június végi Kábítószer-ellenes világnapon közölt friss adatokból az derül ki, hogy 271 millió ember, azaz a világ 15–64 éves lakosságának 5,5 százaléka használt drogot 2017-ben, ami 30 százalékos növekedést jelent 2009-hez képest.

35 millió embernél alakult ki függőség vagy valamilyen betegség – mint például hepatitis C- vagy HIV-vírusos fertőzés – a kábítószerezés miatt. 2017-ben 585 ezren haltak meg idő előtt drogfogyasztás, illetve ezzel kapcsolatos betegségek miatt. A halálozások kétharmadáért az opiátok (heroin, ópium, fentanil) a felelősek, amelyeknek ismét emelkedőben van a népszerűsége. Az opiátok 53,4 millió fogyasztóval a második helyen vannak a „népszerűségi listán”, míg az első helyen stabilan a kannabisz áll, melyet 2017-ben 188 millió ember fogyasztott egy vagy több alkalommal. A leggyakoribb kannabisz-fogyasztók a férfiak, mindenekelőtt az izraeliek, akiknek a harmada érintett, őket követik a jamaicai és az amerikai férfiak 28 és 21 százalékos aránnyal.

A legtöbb opiát Afganisztánból a balkáni országokon keresztül jut Európába. A 2017-ben lefoglalt heroin- és morfinmennyiség fele a balkáni tranzitországokból származik. A balkáni útvonal keleti ága Törökországon, Bulgárián, Románián és Magyarországon keresztül vezet Közép- és Nyugat-Európába. Az Európában évente eladott összes drog piaci értéke legalább 30 milliárd euró a szakértők becslése szerint. A drogkereskedelem a világ nagy részét behálózza, egyes afrikai országokban például már az elsődleges megélhetési forrássá lépett elő.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!