hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A puszta jószándékon túl
A KERT Alapítvány története

2019. 05. 13.
Néhány éve már alapítványi formában folytatják munkájukat a közel két évtizede a Hit Gyülekezete Tikva-szolgálata keretében tevékenykedő önkéntesek, akik programok szervezésével, szakmai tanácsokkal és ezer más módon igyekeznek segíteni a hozzájuk járó, fogyatékkal élő gyerekeket és családjaikat.

Ráhel 22 éves, és ismerői szerint maga a szeretetteli, sugárzó nyugalom, a legnagyobb problémára is képes jókedélyűen, bizakodva legyinteni: „Semmi baj. Semmi baj!” Nem sokkal ezelőtt nagyon rossz állapotban került kórházba, de akkor is biztos volt abban, hogy meggyógyul. Ebben erősen hisz. Odavan a zenéért, egész nap gospeldalokat hallgat.

Sárinak rengeteg hajpántja van, a szivárvány összes színében: pillangós, szívecskés, csíkos, pettyes. Ha teheti, minél többet hord magánál, és cserélgeti őket a fején. Ő a család emlékeztetője, ha valamit elfelejtenek a szülők, egyből jelzi nekik. Rendszeretete különleges, ahogy vége a vacsorának, már szedi is össze a tányérokat, és megy mosogatni. Sári kilencéves, értelmi sérült kislány.

Máté már felnőtt. Amióta nagykorú lett, minden este híradót néz. Olyankor mindenkinek csöndben kell lennie, csak az ATV szól. Zseniális konfliktuskezelő. Bármikor, bármilyen helyzetben képes mindenkit szeretettel, de határozottan lenyugtatni. Hatalmas szeretet van benne, és azt szerencsére nem tartja meg csak magának. A tánc felszabadítja.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!