A z ENSZ tavaly augusztusi jelentése hangsúlyozottan foglalkozott azzal, hogy az Iszlám Állam felemelkedése miatt háttérbe szorult al-Kaidával még mindig globális szintű terrorszervezetként kell számolni, amely bizonyos területeken – például Szomáliában, Jemenben, Dél-Ázsiában – erősebb is, mint az Abu Bakr al-Bagdadi által alapított „konkurencia”. Az amerikai külügyminisztérium 2017-ben vette fel Oszama bin Laden fiát, Hamzát a nemzetközi terroristák listájára, majd idén egymillió dolláros nyomravezetői díjat tűzött ki a hollétét felfedő információért.
Hamza bin Laden ugyan hivatalosan még nem vette át az apjától örökölt terrorhálózat vezetését, de egész életében arra készült, hogy erre a megfelelő időben alkalmas legyen.
Jehezkeli: Európának fel kell ébrednie
Interjú a muszlim közösségekbe beépült oknyomozó újságíróval »
Amíg élünk, zenélünk - Beszélgetés Fenyő Miklóssal a rock and rollról
A Made in Hungária című darab 75. előadásán »
Mi lesz az NB1 legértékesebb játékosával?
Interjú Tóth Alexszel, a Fradi válogatott középpályásával »