hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Bagolyvadászat őzegerekre
Avagy hányféleképpen értelmezhetjük az evolúciót?

2019. 04. 11.
Elfogadjuk vagy nem, az evolúció ma már egy olyan vezéreszme, amelyet mélyen bebetonoztak a modern ember gondolkozásába az elmúlt másfélszáz évben. Amerikai tudósok egy csoportja a híres-hírhedt „biblia­övezetben” olyan kísérletbe kezdett, amely az  evolúciós folyamatokat a gének szintjén igyekszik bizonyítani.

 

Február elején jelent meg a rangos Science című folyóiratban egy tanulmány, amelyet a kutatásról szóló híradások az evolúció újabb bizonyítékaként értelmeztek (címe: Egy mutáció túléléssel való összefüggése a vadon élő egerekben). A kísérletet Amerikában őshonos őzegerekkel végezték Nebraska államban. A tudósok alkalmas földterületeket elkerítettek, majd ezeket a rágcsálók természetes földi ellenségeitől (csörgőkígyók, rókák) megtisztították. Így kizárólag a fentről támadó madarak, elsősorban baglyok tizedelhették az egérállományt. Nagyjából egy évig figyelték meg az egérpopulációkat, miközben rendszeresen vizsgálták a területeken megmaradt rágcsálók létszámát. Az egerek között világosabb és sötétebb szőrzetűek is előfordultak, és ugyanígy a bekerített földterületek között is volt egyaránt sötét és világos árnyalatú.

A természetes egérszelekció

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!