hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Harcban az öngyilkossággal
Segíthet a mesterséges intelligencia?

2018. 12. 30.
Az elmúlt több mint tíz évben drasztikus mértékben – a 10–17 éves afroamerikaiak körében közel 80 százalékkal, míg a fehér fiatalkorúaknál 70 százalékkal – nőtt az öngyilkosságot elkövető amerikai gyermekek száma. A tragikus tendenciát online szoftverrel próbálják megfékezni.

A Los Angeles-i GoGuardian vállalat által fejlesztett Beacon elnevezésű számítógépes szoftver a diákok internetezési (többek között a keresőmotorokban, közösségi médiában, e-mailekben, webalkalmazásokban, fórumokon végzett) tevékenységét elemzi. Abban az esetben, ha a világhálón végzett műveletek öngyilkossági tervre engednek következtetni, a szoftver értesíti a gyermek környezetében lévő szakembereket, iskolapszichológusokat, tanárokat, akik a program felületén tájékozódhatnak a fiatal élethelyzetéről, emellett az aktivitási előzmények megvizsgálásával azt is megtudhatják, hogy milyen tevékenység miatt riasztott a szoftver.

A számítógépes program öt csoportba sorolja a kirívó eseteket. Az alapkategória, amikor az érintett öngyilkossági statisztikákat tanulmányoz. Az életunt, sötét gondolatokat jelölő hozzászólások; a válságban lévők támogatását biztosító szervezetek keresése; az önsebzés; illetve a cselekmény konkrét megtervezése, mind külön kategóriába tartozik. A kulcsszavak alapján, mesterséges intelligenciával próbálják meghatározni, hogy a diák milyen szintű bajban van. Ugyanis eltérő beavatkozási módot igényel az, ha valaki statisztikai adatokat tanulmányoz, mint aki a hurokkötés technikájával ismerkedik.

A GoGuardian csapata korábban a pornográf tartalommal szemben is felvette a küzdelmet. Az egyik oktatási intézményben, ahol tesztelés alatt állt a nagykorúaknak szóló tartalmat szűrő szoftver, az egyik diák öngyilkos lett. Ennek az esetnek a hatására az informatikusnak támadt egy olyan gondolata, hogy készíthetnének erre is egy programot, ami előrejelzést ad, ha vészhelyzet van. Ez az ötlet adta a kezdő löketet a szoftver fejlesztéséhez.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!