A zsákutca vége: a „Magyar Népköztársaság”

Az első világháború kapóra jött azoknak az erőknek, amelyek már évtizedek óta ábrándoztak egy új világrend kialakításáról, amely törekvéseket a jól hangzó „progresszió” jelszó mögé rejtették. A győztes hatalmaknak pedig a népek önrendelkezési jogának zászlaját lobogtatva sikerült elfedniük, hogy a háborúba ellenfeleikhez hasonlóan őket is agresszív hatalmi törekvések rántották be. Az önrendelkezési jog érvényesítésének a követelménye a hatalmi befolyás érvényesítésének olyan eszköze volt, amely hatékonyan fedte el az antant hatalmi törekvéseinek valódi arcát. Az antant programja úgy jelent meg például a Monarchia felé, mint a demokrácia, a haladás programja, amely meghozza a szabadulást az elnyomott népeknek. Az első világháborút lezáró békerendszerbe fogalmazott antantpropaganda pedig mára világképi elemmé vált. És igaz, hogy több területen a Monarchiában, és azon belül Magyarországon is szükség volt fejlődésre vagy éppen átalakulásra, de az korántsem volt igaz, hogy például Magyarország a barbárság türannisza lett volna Közép-Európában, ahogy azt az antantpropaganda beállította (különösen a bojár uralom alatt álló Román Királysággal összehasonlítva). Eközben a „progresszió” erőszakos társadalom-átalakító törekvései is hozzájárultak az emberi történelem legvéresebb évszázadának megszületéséhez, és katalizátorai voltak a legagresszívebb társadalomátalakító rendszerek, a kommunizmus és a nácizmus létrejöttének. A haladás abszolutizálása, erőszakos, háborúk vagy forradalmak által történő felgyorsítása sokszor a szerves fejlődést töri meg. Tehát az az illúzió, hogy csak a progresszió hozhatja a fejlődést, sokszor pusztán romboláshoz vezet.

A progresszió köntösébe bújtatott birodalmi gőg azonban nem pusztán a 20. század első felének sajátja. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a Macron francia elnök által a világháború lezárásának 100. évfordulójára szervezett ünnepség, amely egyszerűen a francia imperializmus diadalának ünneplését, az Új Világrend győzelmi torát és a felvilágosult progresszió abszolút érvényűségét sugározta. Az első világháború végén megkötött fegyverszüneti megállapodásokban éppúgy benne volt a revans és a megalázás szándéka, mint később a békékben. Ma ezt ünnepelni szimbolikus üzenet. Az akkor létrejött erővonalak a mai napig meghatározzák a nemzetközi rendszert, az akkor történt dolgok a mai napig élnek. Nincs ez másképp itthon sem: a magyar társadalomban 1918-ban elültetett problémák majd’ száz éve hatnak, és hozzájárultak ahhoz, hogy a magyar nemzet eredeti hivatásától eltérő utakra tévedezzen.