hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Indulhat a Titanic II?
Újra vízre szállhat a legenda

2018. 12. 04.
Több mint száz évvel a Titanic útjára bocsátása után is úgy tűnik, nem lankad az érdeklődés a tragikus hajóút története iránt. Most egy ausztrál üzletember és politikus jelentette be szeptemberben, hogy megépítik és tengerre bocsátják a balsorsú hajó pontos mását.

Az ötlet még 2012-ben, a gigászi óceánjáró elsüllyedésének 100. évfordulóján merült fel, de 2015-ben pénzügyi okokból leállt a projekt. Clive Palmer azonban idén szeptemberben bejelentette, hogy a munkálatokat tovább folytatják.

A Titanic II a tervek szerint ugyanolyan lesz, mint elődje, ám rengeteg mentőcsónakkal fogják felszerelni, és természetesen a navigációs és radarberendezései is sokkal modernebbek lesznek.

„A hajó az eredeti útvonalon halad majd: Southamptonból visz majd rendszeresen utasokat New Yorkba, de körbe is hajózza a világot, mintegy inspirálva és megigézve az embere­ket. Páratlan figyelmet kap majd, és hatalmas kíváncsiság és misztérium fogja övezni minden kikötőben, ahol megjelenik” – nyilatkozta Palmer, az újonnan alapított Blue Star Line vállalat elnöke. „A cég autentikus Titanic- élményt kínál, hiszen a hajó enteriőre és a kabinok elrendezése meg fog egyezni az eredeti járműével, miközben modern biztonsági intézkedések és navigációs módszerek, valamint 21. századi technológia gondoskodik majd a legmagasabb szintű luxuskényelemről.”

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!