hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Újjászületett hívő Ausztrália élén
Scott Morrison portréja

2018. 09. 27.
A „keményvonalas ausztrál bevándorlási politika konzervatív építésze” – így jellemezte nemrég a The Guardian nevű brit lap Scott Morrisont, akit augusztus 24-én választottak meg a kormányzó Liberális Párt elnökévé, majd kormányfővé.

Az új miniszterelnökről szóló hírek között villanásszerűen jelentek meg a „bevándorlás- és melegházasság-ellenes”, valamint az „újjászületett keresztény” jelzők. Nem hiába, hiszen a saját honlapján csak „ScoMo”-nak becézett férfi eddigi pályafutása során is nyíltan vállalta pünkösdi-karizmatikus hitét, ami alapján sokak számára gyakran meglepő lépéseket tett, és ami várhatóan a közeljövőben is meghatározza az ország történetében harmincadik miniszterelnökként fellépő Morrison lépéseit.

Scott Morrison 2015-től Ausztrália kincstárnokaként tevékenykedett, majd elődje, Malcolm Turnbull lemondását követően indult a Liberális Párt elnöki pozíciójáért. A kritikusai szerint „kaméleonként” előretörő politikus mellett

Julie Bishop ausztrál külügyminiszter és Peter Dutton volt belügyminiszter is jelöltette magát. Végül Morrison 45 szavazattal nyert Dutton ellenében, akinek 40 voksot sikerült összegyűjtenie.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!