hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Újabb eredmények a Mars-kutatásban
Víz van, élet még nincs

2018. 09. 06.
Izgalomba hozta a tudósokat a bejelentés, miszerint állandóan folyékony halmazállapotú vizet találtak a Marson. Az evolucionista világnézet alapján ugyanis a víz az élet kialakulásának előfeltétele. Azt a bibliai világnézet sem zárja ki, hogy egykor lakott volt a vörös bolygó (is).

A Marssal foglalkozó csillagászok úgy vélik, hogy a Naprendszer negyedik bolygóján valaha melegebb volt az éghajlat, és felszínét nagy kiterjedésű óceánok borították. Az Afrika északi részének szélességénél kisebb átmérővel rendelkező égitest mai látképe alapján azonban felmerül a kérdés, hogy ha valóban így volt, akkor hova tűnt az a nagy mennyiségű víz. A kutatók reményei szerint többek között erre a kérdésre is választ adhat a mostani felfedezés.

A közel 20 kilométer széles természetes víztározót a Mars körül keringő, radarjeleket kibocsájtó mérőműszert (MARSIS) magába foglaló űrszonda, a Mars Express segítségével fedezték fel. Az objektum az Európai Űrügynökség (European Space Agency, ESA) tulajdona. Az alacsony frekvenciájú radarhullámok a Mars felszínéről és az alatta lévő rétegekről visszaverődnek, és az így nyert adatokból következtetni lehet a mélyebben fekvő területek anyagi tulajdonságaira. Az újonnan felfedezett jelentős mennyiségű víz a Naprendszer negyedik bolygójának déli pólusa alatt, mintegy két kilométer mélységben fekszik. Az erre utaló adatokat 2012 óta gyűjtötték: a Mars Express 29 alkalommal repült el a célterület felett, mire sikerült megfelelő mennyiségű és használható mérési adatot összegyűjtenie.

A Science című tekintélyes tudományos folyóiratban a felfedezést közlő cikk szerzője, Elena Pettinelli, a Rome Tre Università kutatója azt feltételezi, hogy számos hasonló tulajdonságú terület található a Marson.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!