Közeledik a trianoni centenáriumi évforduló, a téma azonban egyelőre nem került be a román belpolitika fősodrába. Amíg a kormányzó szociáldemokraták Klaus Johannis államelnök ellen vívják harcukat, addig a nemzeti-liberális ellenzék igyekszik magyarellenes hangulatkeltéssel szavazókat szerezni, de a politikailag aktív többség egyelőre nem a múltba fordul, hanem a közösségi médiában és Bukarest utcáin igyekszik Románia jövőjét befolyásolni.
A jelenlegi román politika szereplői olyannyira egymás lejáratásával vannak elfoglalva, hogy a centenáriumi ünnepségeket is elfelejtik – írja az Adevarul cikkében Mircea Morariu. A népszerű közéleti blogot is vezető újságíró leszögezi, most nem a magyarok és nem Orbán Viktor a hibás, hanem az egész román politikum, pártállástól függetlenül. Szerinte a magyarok trianoni igazságtalanságot és történelmi sebeket emlegető „mániája” mellett nem lehet ugyan elmenni szó nélkül, de a román centenáriumról méltó módon történő megemlékezésről már lecsúszott az ország. A napi politika küzdelmei elvették az ünnep méltóságát, és mélyen aláásták a nemzeti érzéseket, amikor utcai zavargásokkal és szánalmas csendőri magyarázkodásokkal telnek az ország mindennapjai – véli az újságíró a külföldön dolgozó románok véres zavargásokba fordult demonstrációjára utalva.
Kolumbán Gábor székelyudvarhelyi politológus a szerencse és a politikai butaság együttállásának tulajdonítja a centenáriumi megemlékezés súlytalanná válását, ami talán nem is olyan nagy gond, ha a jelenlegi román–magyar kapcsolatokat nézzük. „A rutinosabb román politikusok nem regáltak Orbán Viktor tusnádi üzenetére, csak azok, akik új fiúk, vagy éppen egy perc hírnévért hajlandók mindenre. A megfontoltabbak hallgatnak, mert ha megszólalnak, akkor a magyar miniszterelnök játékát kell játszani, vagyis beszélni kell sok mindenről az erdélyi magyarság kapcsán” – fogalmazott Kolumbán Gábor, aki szerint a trianoni megemlékezések kapcsán végképp nincs értelme a tárgyalásoknak, hiszen a miniszterelnök helyettese, Semjén Zsolt kijelentette: ne várja a román fél, hogy a magyar diplomácia megjelenjen a megemlékezéseken. Ha a román külpolitika erre reagálna, akkor elismerné a Trianonnal kapcsolatos kérdések jogosságát, amitől nagyon óvakodnak – mondja a politológus.