hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Hátrányos helyzetű gyermekeket segít a HISZ
Retró balatoni élmény ajándékba

2018. 08. 30.
A Hit Gyülekezete Szeretetszolgálatának (HISZ) nyári gyerektábora új helyre költözött: idén a nehéz sorsú családok gyermekeit a Balaton partján, Aligán, az egykori pártüdülőben várták. A szolgálat vezetőjét, Kovács Sándort csak sok hívás után tudom elérni: éppen vásárol vagy ebédeltet, vagy fagylaltozni vitte a táborozókat.

Sokadik éve már, hogy folyamatosan táboroztat hátrányos helyzetű gyermekeket a Hit Gyülekezete Szeretetszolgálata a Balaton közelében. Számtalan tábor van, ahová el lehet küldeni a gyerekeket nyárra, miért érzik úgy, hogy szükség van egy önálló HISZ-es táborra?

– Hagyományosan elkötelezettek vagyunk afelé, hogy azok a gyerekek is eljussanak a nyári táborokba, akiknek a szülei nem engedhetik meg maguknak ennek költségeit. Immáron nyolc éve nyújtunk segítséget ezen a téren, jelenleg évente 300 gyerek táboroztatásához járulunk hozzá készpénztámogatás vagy üdültetés formájában. A Balaton-parton hat-hét nyári turnusban szervezünk táborokat. A táboroztatott gyerekek között számtalan olyan van, aki soha nem volt még nyaralni, sőt az iskolai szervezéseken kívül nem járt még más településeken sem. A Balatont és környékét pedig csak a földrajzórákról ismerik. Közülük szinte mindegyik „három H-s”, azaz halmozottan hátrányos helyzetű, így a táboroztatás költségeit, sőt még a zsebpénzüket is a szolgálat állja. 

Állami támogatásból sikerül megvalósítani ezeket a táborokat?

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!