hetilap

Hetek hetilap vásárlás
„A gyerekek előtt soha nem sírok”
Roma hősnő a gyerekvédelemben

2018. 08. 30.
30 éves Lejla, aki nem messze a román határtól egy lakásotthont vezet 12-18 éves gyerekek részére, a férje kezdeményezésére lett az Aranypánt díj egyik jelöltje.

Kapinné Balázs Lejla a zsákai Micimackó Lakásotthon vezetője, ahol 8 gyermek él tartósan. Zsáka egy kisebb bihari település Berettyóújfalu vonzáskörzetében. Lejla az egyetlen roma származású szakember a kistérség 11 lakásotthonában, miközben a gondozott gyerekek túlnyomó része cigány származású.

Mindent megért

„A cigányságom előnyöm és hátrányom is egyben. A szakmámban a gyerekek szempontjából egyértelműen előnyt jelent, egyébként meg kizárólag hátrányt” – meséli Lejla, aki egyedül a gyerekek miatt tart ki immáron három éve a pályán, mivel úgy érzi, nagy szükségük van rá. A gondozottjai mamának szólítják, kötődnek hozzá, láthatóan örülnek, amikor velük van, hiszen „Lejla néni cigányosan főz, és neki mindent el lehet mondani, mert megérti”. A gyerekek szemében Lejla mint diplomás, vegyes házasságban élő roma fiatalasszony a maga módján a jobb élet reményét is megtestesíti, de beszámolóját hallgatva alapvetően a felelős és szeretetteljes hozzáállása tűnik a fő vonzerejének.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!