hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Családbarát szuperhősök

2018. 08. 02.
A Hihetetlen család 2. nem fog csalódást okozni. Már az első rész is közkedvelt volt, megérdemelten. Jóféle, paródiába mártott tükröt tartottak szinte mindennek, ami az amerikai tömegkultúrát jellemzi. amit az egész világ nagy étvággyal fogyaszt sarkvidéktől esőerdőkig mindenhol, ahol képernyő és elektromos áram megtalálható.

Most sem adták lejjebb. Sőt, aki jól figyel, a rajzolt hősök között Elon Musk és talán Mark Zuckerberg klónjait is felfedezheti. Mégis az egyértelmű ász a főszereplő család ábrázolása. Az apa mackósan férfias, de képes az ellágyulásra, és roppant erejét övéi ellen soha nem fordítaná. Az anya – ebben a részben már – „dolgozó nő”, ám legvadabb munkái közben is ízig-vérig anya marad az e szerepre oly jellemző finom empátiákkal és intuíciókkal. A három gyerek is a korának-nemének megfelelő karakter, és mindegyik szemlátomást kiválóan érzi magát a (születéskori) bőrében.

Mindez ma egyenesen szívmelengető. Mert bár az utóbbi években az animációs filmek hősei akár az élő filmek szereplőinek színészetét meghaladó arcjátékokra és gesztusokra, így meglepően hiteles jellemábrázolásra képesek, e műfaj, úgy tűnik, kedvelt eszközzé vált egyes ideológiák közvetítésére. Láttunk már melegpropagandát bájos állatkalandba bújtatva vagy éppen hercegnős-bálózós történetbe applikálva, időnként pedig tolerancia-tanmesére és természetvédelmi „érzékenyítés”-re is használják az egyre pazarabb látvánnyal elringató animációs műfajt. 

Most viszont ilyesmiről szó sincsen. A Hihetetlen család értékvilága „ódivatúan” hagyományos, szinte a Trump-éra szája íze szerint való, ám túlzás lenne ebben politikát keresni. Valószínűleg. Viszont, ha belegondolunk, a mostani kamaszok sok mindenre fogékony lelkébe igenis beírhat valamit – ha úgy tetszik, a hagyományos család modelljét –, ami hatásosabb lesz bármely plakátozásnál, majd annak idején, szülőképes életkorba jutva… 

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!