hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Steve Bannon budapesti látogatása
Orbán mint Trump

2018. 06. 21.
Donald Trump volt főtanácsadója szokásához híven már Budapestre érkezése előtt nagy port kavart hazánkban, tekintve, hogy az Európa Jövője címmel megrendezésre kerülő nemzetközi konferencián több sajtómunkatárs (Guardian, 444, Index, HVG, stb.) regisztrációját helyhiányra hivatkozva utasították vissza a szervezők, ami a rendezvény többi eseményén talán nem annyira, de Steve Bannon „titkos” előadásán kétség kívül fennállt. (Voltak azért szemfüles médiamunkások, a holland de Volkskrant munkatársa újságíróként nem, de vendégként bejutott.) A zsúfolásig telt teremben mindenki a Breitbart News egykori főszerkesztőjére volt kíváncsi, aki Trump „Amerika az első” politikájáról és annak Közép-Európára gyakorolt hatásáról beszélt a nagyérdeműnek.

Az est díszvendégét Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter invitálta a színpadra. Felvezető beszédében hangsúlyozta, hogy attól függetlenül, hogy ki hogyan ítéli meg tevékenységét, Donald Trump eddigi legnagyobb történelmi tette, hogy nem engedte győzni Hillary Clintont. A miniszter különösen fontosnak tartotta megemlíteni, hogy a szabadság védelmezői számára nem közömbös, hogy mi történik a „szabadság hazájában”. S bár a régiónk nem ért mindenben egyet az Egyesült Államokkal, a közös pontok (identitásunk és a zsidó-keresztény értékek védelme stb.) valamiképp összekötnek bennünket. Gulyás szerint fel kell szabadítani a politikai korrektség fogságába esett demokráciát, s efelé egy nagyon komoly lépést tett Trump és Bannon azzal, hogy 2016-ban a választáson főlényes győzelmet arattak a liberális mainstream média felett, ami még akkor sem volt hajlandó elismerni a demokrata jelölt vereségét, amikor az már telefonon gratulált republikánus vetélytársának.

A színpadra lépő szónok pillanatok alatt megtalálta a hangot a közönséggel. Minden hébe-hóba elejtett magányos tapsra lecsapott (egyszer a beépített ügynökének, másszor a szüleinek köszönte meg a méltánylást), kiszólásait többször is nevetés kísérte. Persze beszédében rendkívül komoly témákat is érintett. A BBC-nek előző nap adott interjújával kapcsolatban említette meg, hogy a neki szegezett utolsó kérdés Orbán Viktorra vonatkozott. Elmondása szerint a liberális újságírók „eldobták az agyukat attól”, hogy a magyar miniszterelnök keresztény nemzetként kíván beszélni országáról. „Ez most a liberális demokrácia végét jelenti?” – tette fel a BBC műsorvezetője a kérdést Bannonnak. Trump főtanácsadója szerint erről szó sincs, a magyar emberek mindössze azt értették meg (és ezt az áprilisi választáson ki is fejezték), hogy a civilizációjuk olyasvalami, amit érdemes védelmezni. Az amerikai szónok Orbánt többször is Trumphoz hasonlította, mondván, mindkettejüket hasonló támadások érik, és hasonlóan gondolkoznak nemzetük védelméről is.

Bannon beszédében mesélt a novemberi választás részleteiről, a Kína-Irán-Törökország hármas jelentette veszélyről (amit a náci Németország erősödéséhez hasonlított) és a világgazdaság elmúlt 10 évének folyamatairól is. A viszonylag rövidre sikerült előadásnak mindent összegezve nagyobb volt a füstje, mint a lángja, ám a Fehér Ház egykori elnöki tanácsadójának budapesti látogatása jelzi, Orbán Viktor politikájának egyre több támogatója van nemcsak Európában, de az Egyesült Államokban is.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!