hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Túladagolt nemzedék
Egyre jobban hódítanak a „sikerpirulák”

2018. 03. 22.
Az Egyesült Államokban már nemcsak az illegális drogok jelentenek veszélyt, hanem azok a legális teljesítményfokozók is, amelyek a végtelen könyöklési versenyben sikeressé tehetnek ugyan, de következményeik ugyanazok, mint a szintetikus drogoknak. Gyakran a szülők kezdik el „szedetni” a tablettákat – esetenként még óvodáskorú – gyermekeikkel.

Mindenki ismeri a megélhetésért folyó küzdelemben a jobb helyekért, magasabb jövedelmekért és előnyösebb beosztásokért zajló versenyt. Az is ismert, hogy a fokozott stressznek kitett fiatal menedzserek között igen gyakori a stimulálószerek alkalmazása, amelyek a közvélemény szerint főként alkohol vagy kokain használatát jelentik. Azt azonban kevesen tudják, hogy ennél sokkal szélesebb körben elterjedtek olyan szerek, amelyeket orvosi receptre lehet megkapni a patikában, és amelyeket akár már hatéves kortól is lehet szedni.

A verseny ugyanis nem a munka­erőpiacon kezdődik: szülők sokszor már az anyaméhben lévő magzatot igyekeznek arra kondicionálni, hogy minél jobb esélyekkel induljon el az életben – ezért hallgatnak egyesek komolyzenét a terhesség alatt, majd ezért vannak a vég nélküli különórák, az idegen nyelvű óvodák és a számtalan extra, amitől azt várják a szülők, hogy a gyereküknek jobb lehetőségeket teremt majd a nagybetűs életben. Ugyanakkor ezt az „előnyszerzést” is túlzásba lehet vinni – ahogyan az ki is derül a Netflix március 16-án bemutatott új, Take your pills (Vedd be a gyógyszered) című filmjéből, amely ennek a problémának a gyökerét és a gyümölcseit is bemutatja. A dokumentumfilmet Alison Klayman rendező készítette, akinek korábbi filmjeit több Emmy-díjra is jelölték.

A filmben jó néhány középiskolás és egyetemista fiatal, valamint sikeres zenei producer, Wall Street-i bróker és korábbi NFL-futballista is megszólal, akik egykor, vagy még a film készítésének idején is folyamatosan szedtek olyan legálisan is beszerezhető stimuláló szereket, amelyek a teljesítményüket, a koncentrációjukat, vagy a felfogóképességüket növelték meg jelentős mértékben, hogy azzal meg tudtak felelni az életükben folyamatosan megjelenő kihívásoknak. A szerek, amelyek ma már rengeteg amerikai fiatal életét határozzák meg, elsősorban az ADHD, azaz a figyelemhiányos hiperaktivitás zavar, illetve az ADD, azaz figyelemhiányos zavar kezelésére szolgálnak – ám ahhoz, hogy bárki számára elérhetők legyenek, csak egy készséges orvos kell, aki felállítja a megfelelő diagnózist.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!