hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Arculatváltás
A nemzeti ünnepen megújul az ATV

2018. 04. 12.
Új logóval és új csatornahanggal jelentkezik március 15-től Magyarország vezető hírtelevíziója, az ATV. A változásokról, valamint az ATV nagyszabású választási műsoráról Németh S. Szilárd általános vezérigazgató és Bednárik Imre hírigazgató nyilatkozott a Heteknek.

Egy tévé soha nincs készen. Meg kell őrizni a képességet a megújulásra, sosem szabad leállni, mindig keresni kell azokat a területeket, ahol meg lehet újulni” – mondta a változásokról a Heteknek az ATV vezérigazgatója. „Számomra kulcskérdés, hogy modern legyen az ATV, hogy azokat a stigmákat végleg szétverjük, amik régen az ATV-re ráégtek” – tette hozzá Németh S. Szilárd.

A vezérigazgató elárulta lapunknak, hogy kiváló szakemberek, köztük Lengyel Zsolt, Balogh Ferenc, Kun László és Csábi Zsolt dolgoztak hónapokon keresztül az arculat megújulásán. „Március 15-e a szabad sajtó ünnepe, ezért az új külsőnek ezen a napon kell debütálnia” – mondta Németh S. Szilárd.

A logó váltása évek óta napirenden van – tudta meg a Hetek a televízió vezetéséhez tartozó forrásból. Végül a döntés megszületett, a nemzeti ünnepen egy letisztult logót kap az ATV.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!