hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Egy diktátor végnapjai - Mugabe országát adta a hatalomért

2017. 11. 23.
„Engem csak Isten távolíthat el a hatalomból” – jelentette ki egy ízben a 37 éves uralma után a héten lemondatott Robert Gabriel Mugabe. Zimbabwe 93 éves elnöke nem a katasztrofális, marxista–rasszista gazdaságpolitikája, hanem felesége hatalmi ambíciói miatt bukott meg.

Nemzeti hős, aki kiharcolta az ország függetlenségét, magasan képzett kiváló vezető – Zimbabwében sokan a legválságosabb időkben is így tekintettek Mugabe elnökre. Ma már viszont egyre többen vannak azok, akik szerint a ravasz politikus nem több mint egy afrikai diktátor karikatúrája, aki egy egész országot tett tönkre azért, hogy hatalmát megőrizhesse.

Jezsuiták, marxizmus

Robert Gabriel Mugabe 1924 februárjában született, alig néhány hónappal azt követően, hogy hazája – akkori nevén Dél-Rodézia – hivatalosan is brit gyarmaturalom alá került. Ácsként dolgozó apját korán elveszítette – a családfő egy dél-afrikai jezsuita misszióhoz ment dolgozni, de rejtélyes módon soha nem tért haza. Robertet és három testvérét így anyjuk egyedül nevelte fel. A helyi jezsuita iskola igazgatója pártfogásába vette a tanárai által „okos fiúként” jellemzett Mugabét, és arra tanította, hogy mindenkit egyenlő bánásmód illet meg, és hogy mennyire fontos az oktatás ahhoz, hogy az emberek a bennük rejlő képességeket hasznosítani tudják. A tehetséges diák nem is tétlenkedett: 1951-ben Dél-Afrikában diplomázott történelemből és angol irodalomból, amelyhez később közgazdaságtudományi diplomát is szerzett. Ghánában egy katolikus főiskolán tanítva ismerkedett meg első feleségével, Sarah Hayfronntal, akivel 1961-ben házasodtak össze. Ekkoriban már marxistaként határozta meg magát és támogatta a ghánai kormányt, hogy minél szélesebb társadalmi rétegek számára tegyék elérhetővé az oktatást.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!