Ezt bizonyítja több, a témával foglalkozó kutatás. Elsőként érdemes a lottónyertesekkel foglalkoznunk, hiszen ahogy az Index által nemrégiben végzett közvélemény-kutatásból kiderült, a magyar felnőtt lakosság 57 százaléka életében legalább egyszer kipróbálta a lottózás valamelyik formáját.
Az első kutatás keretében huszonkét nagyobb összeg nyertese, szintén huszonkét véletlenszerűen kiválasztott személy, és huszonkilenc, baleset következtében lebénult személy vett részt. Ahogy az várható volt, a sérülés áldozatainak nagy kihívást jelentett a múltbeli és a jelenlegi helyzetük között fennálló kontraszt megélése, főleg, mivel idealizálták előző életüket. A meglepetést az első és a második csoport viszonya jelentette, mivel a lottónyertesek már nem lelték örömüket a hétköznapi eseményekben.
A szomszéd fűje
Alkalmazott vereségfilozófia? Tatár György Európáról és a migrációs krízisről
Interjú a térségünket formáló globális trendekről »
„Miért létezik Izrael állama?” - Interjú Tatár György filozófussal
A megrendülés hiánya és az apokaliptikus tövis »
Átmenvén a siralom völgyén
Trianon túlélése és ami ebből következik »