hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kétségbeesés és agresszió
A hajdúszoboszlói kollektív öngyilkosság margójára

2017. 09. 14.
Családi dráma történt Hajdúszoboszlón: a szülők megölték kisfiukat, és maguk is öngyilkosok lettek. A média megpróbált utánajárni az esetnek, de felmerül a kérdés, hogy kell-e egyáltalán tudósítani az ilyen tragédiákról, s ha igen, hogyan.

Az egész országot megrázta a hír, hogy múlt hétvégén a rendőrség holtan talált rá egy családra Hajdúszoboszlón. Azóta nem volt olyan nap, hogy a sajtó ne foglalkozott volna az esettel, rendre felelevenítve és kibővítve annak különböző részleteit, torzított arcképekkel és egyéb felvételekkel illusztrálva az ügyet. Egyebek között kiderült, hogy bejelentés alapján először a halott édesanyára találtak rá egy társasházi lakásban, akinek búcsúlevele alapján egy környékbeli erdős részen megtalálták az apa és a hatéves fiuk holttestét is.

Részletes beszámolókat lehetett olvasni arról, hogy az apát és kisfiát pénteken még látták a tanévnyitón, és azután tűntek el. Kiderült, hogy az apa pontosan milyen módszerrel végezhetett először a gyermekével, aztán saját magával, miként az is, hogy az anya milyen módon lett öngyilkos, és hogy mindez a szülők együttműködésében történt. Az is kiderült, hogy a férfi három éve elveszítette az állását, mert heves konfliktusba keveredett egy munkatársával. A felesége masszőrként dolgozott. A környezet értetlenül áll az eset előtt, szerintük nem volt előjele a tragédiának – rendes, de zárkózott család volt, az asszony kedves és munkájában sikeres. Barátai elítélik a férfit, és nem mennek el a temetésére, míg a nagyszülők, rokonok nem szólaltak meg a médiában.

Egy megkérdezett kriminálpszichológus szerint az apa hullámzó lelkiállapotú, borderline személyiségzavarban szenvedő ember lehetett. „Valószínűleg az történt, hogy a férfi úgy érezte, itt a vége az életének, mert nem tudja megoldani a problémáit, így azt gondolta, nem marad más út, mint véget vetni annak. De akkor mi lesz a gyerekével, a feleségével? Ők hogy fognak tovább élni? Ez a fajta indulat, érzelemkitörés vezethette a rettenetes tettére. A feleség valószínűleg tudta, hogy ez be fog következni, ezért úgy döntött, ő is végez magával” – magyarázta a szakértő.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!