Az opioid járványnak nevezett jelenség a ’90-es évek elején vette kezdetét Amerikában, amikor a köztudottan függőséget okozó morfium helyett a kórházi betegeket ópium alapú fájdalomcsillapítókkal kezdték kezeli, s mivel kórházi keretek között nem okoztak függőséget, járóbetegek számára is hozzáférhetővé tették azokat. Amerikában az Orvosi Intézet szerint közel százmillió ember él krónikus fájdalommal, ami a lakosság csaknem harmadát teszi ki. A krónikus fájdalom hónapokig vagy akár évekig elhúzódhat, a rendszeres gyógyszerhasználat pedig sokakban függőséget hoz létre. A kiadott fájdalomcsillapítók mennyisége az 1991-es hetvenmillió darabról kétszázmillió fölé emelkedett 2011-re, a gyártók pedig emelték a gyógyszerek hatásfokát is: míg 2002-ben csupán minden hatodik beteg kapott morfiumnál erősebb hatású pirulát, addig 2012-ben már minden harmadik fogyasztó. A kormányzatok, felismerve a helyzet súlyosságát, különböző adatbázisokat vezettek be a betegek gyógyszerfogyasztásának követésére, hogy ne tudjanak orvost váltva extra adag tablettákhoz jutni, a lelkiismeretlen orvosokat pedig törvény elé állították, elrettentve a többieket a fájdalomcsillapítók felelőtlen felírásától.
A helyzet azonban súlyosbodott: a már függőségben lévő betegek egy része a tabletták elvonása után az utcai drogokhoz fordult. 2015-ben 52 ezer, 2016-ban 62 ezer ember halálozott el drog-, illetve gyógyszer-túladagolás következtében az Államokban, a 2017-es adatok pedig a helyzet súlyosbodását mutatják. Ezen belül az opiát alapú fájdalomcsillapítók aránya meredeken nő: 2005-ben 11 ezer esetben okoztak halált ilyen pirulák, 2015-ben már 22 ezer esetben. Az elmúlt években jelentősen nőtt azoknak a száma is, akik heroin függőség miatt kerestek segítséget, s a heroin-túladagolás miatti halálozások száma 23 százalékkal emelkedett.
A heroin azonban korántsem a legerősebb drog, amihez az ópiátfüggők hozzájuthatnak. A fentanylt olyan utolsó stádiumban lévő rákbetegek számára fejlesztették ki, akiknek a szervezete már minden más fájdalomcsillapítóhoz hozzászokott. A fentanyl előállítása ráadásul jóval olcsóbb, mint a heroiné, valamint magasabb áron adható, mivel jóval erősebb hatású, mint a morfium vagy a heroin. Dr. Peter Friedman, a Massachusettsi Egyetem professzora úgy véli, ma a drogdílerek már nem foglalkoznak azzal, hogy vevőik ne haljanak meg, hiszen van belőlük elég. A fentanyl rendkívül sok áldozatot szed, főleg azért, mert a vele élők nem is feltétlen tudják, hogy a heroinnak vélt szer valójában fentanyl vagy heroin és fentanyl keveréke, így könnyedén halálos adagot adhatnak be maguknak.