Németország és az Erdogan-jelenség

Idén februárban a Die Welt egy újságíróját, májusban egy tolmácsot, majd júliusban hat emberi jogi aktivistát vettek őrizetbe a török hatóságok. Múlt héten pedig török kérésre spanyolországi nyaralása idején fogták el a török származású, de csak német állampolgársággal rendelkező Doğan Akhanli írót. Ezzel szinte egy időben Erdogan elnök arra szólította fel a Németországban élő törököket, hogy ne szavazzanak olyan pártokra, amelyek Törökország ellenségei. A megjegyzés egyértelműen provokáció, mivel a listán mindenki rajta volt, aki számít: Angela Merkel pártja, a CDU és koalíciós partnere, a Szociáldemokrata Párt (SPD), illetve a Zöld Párt is, szóval Erdogan nem nagyon hagyott választási lehetőséget a németországi törököknek. Azt ugyanis nehéz elképzelni, hogy a bevándorlásellenes Alternative für Deutschlandot preferálná Merkel és pártja helyett.

A németek azonban, ahogy a letartóztatások kapcsán, úgy Erdogan üzenete nyomán is csak beszélnek. Sigmar Gabriel szociáldemokrata külügyminiszter a nyaralását szakította félbe, hogy válaszolhasson a nyilvánvaló provokációra, Angela Merkel pedig sajtótájékoztatón üzente meg, hogy „senkinek, még a török elnöknek sem engedjük meg, hogy beleszóljon a választásba”. A német kormány törökök elleni lépései eddig magas rangú katonák számára biztosított menedékjogban és parlamenti határozatokban merülnek ki, amivel nem sikerült az egyre keményebben fellépő Erdogant elbizonytalanítani.

A közeledő választások jó lehetőséget biztosítanak Erdogannak, hogy kimutassa, mekkora hatása van a német politikára. A török bevándorlók, illetve többedik generációs leszármazottaik egy 2015-ös felmérés alapján legalább hárommillióan vannak már a német társadalomban, azaz komoly szavazóbázist jelentenek bármelyik politikai párt számára. A nyilatkozatokból pedig egyértelmű, hogy a török elnök saját polgárainak tekinti ezt a réteget, és aktívan igyekszik irányítani azt, hogy hova adják le a voksukat szeptemberben.