hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Németország és az Erdogan-jelenség
Török gyerek megmondja

2017. 08. 24.
A németországi választások közeledtével egyre nagyobb hullámokat vet a Berlin és Ankara között egyébként folyamatosan fennálló konfliktus. A probléma nem új keletű, és valószínűleg nem is az utolsó felvonása zajlik, a megegyezésre ugyanis egyre kevesebb az esély. Amíg a németek diplomáciával, addig a törökök konkrét, az emberi jogokat és a szabadságot lábbal tipró tettekkel próbálják érvényesíteni akaratukat. A német–török viszony majd’ ezer éves történetének legújabb fejezetei így csak még távolabbra sodorják egymástól a feleket.

Idén februárban a Die Welt egy újság­íróját, májusban egy tolmácsot, majd júliusban hat emberi jogi aktivistát vettek őrizetbe a török hatóságok. Múlt héten pedig török kérésre spanyolországi nyaralása idején fogták el a török származású, de csak német állampolgársággal rendelkező Doğan Akhanli írót. Ezzel szinte egy időben Erdogan elnök arra szólította fel a Németországban élő törököket, hogy ne szavazzanak olyan pártokra, amelyek Törökország ellenségei. A megjegyzés egyértelműen provokáció, mivel a listán mindenki rajta volt, aki számít: Angela Merkel pártja, a CDU és koalíciós partnere, a Szociáldemokrata Párt (SPD), illetve a Zöld Párt is, szóval Erdogan nem nagyon hagyott választási lehetőséget a németországi törököknek. Azt ugyanis nehéz elképzelni, hogy a bevándorlásellenes Alternative für Deutschlandot preferálná Merkel és pártja helyett.

A németek azonban, ahogy a letartóztatások kapcsán, úgy Erdogan üzenete nyomán is csak beszélnek. Sigmar Gabriel szociáldemokrata külügyminiszter a nyaralását szakította félbe, hogy válaszolhasson a nyilvánvaló provokációra, Angela Merkel pedig sajtótájékoztatón üzente meg, hogy „senkinek, még a török elnöknek sem engedjük meg, hogy beleszóljon a választásba”. A német kormány törökök elleni lépései eddig magas rangú katonák számára biztosított menedékjogban és parlamenti határozatokban merülnek ki, amivel nem sikerült az egyre keményebben fellépő Erdogant elbizonytalanítani. 

A közeledő választások jó lehetőséget biztosítanak Erdogannak, hogy kimutassa, mekkora hatása van a német politikára. A török bevándorlók, illetve többedik generációs leszármazottaik egy 2015-ös felmérés alapján legalább hárommillióan vannak már a német társadalomban, azaz komoly szavazóbázist jelentenek bármelyik politikai párt számára. A nyi­latkozatokból pedig egyértelmű, hogy a török elnök saját polgárainak tekinti ezt a réteget, és aktívan igyekszik irányítani azt, hogy hova adják le a voksukat szep­temberben.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!