hetilap
Hetek hetilap vásárlás

A zsarnok és a katonák

Szaddám Huszein utolsó napjai

Szaddám Huszein személyiségének bemutatásával két új könyv járul hozzá az iraki háború jelentette nagy kirakós játék megoldásához. Az egyik megdöbbentően bensőséges viszonyt tár fel a fogva tartott diktátor és az őt őrző amerikai katonák között. A másik arra mutat rá, hogy Amerika, Szaddám szándékait félreértve, nem számolt azzal, hogy a két háborút kirobbantó, mind Irán, mind pedig saját népe ellen bizonyítottan tömegpusztító fegyvereket bevető diktátor hatalmon maradása az iraki egység megőrzésének záloga lehet.

Szaddám Huszeint 2006. de-cember 30-án végezték ki: a diktátor utolsó percei – közvetlenül a halál pillanatáig – ma is megtalálhatók a YouTube-on. Azt viszont már nem láthatjuk, hogy amint kivitték a holttestet a teremből, a kint várakozók ütlegelni és köpdösni kezdték. Csak egy tucat távolabb álló szemlélő érzett gyászt, majd haragot – egyiküket úgy kellett lefogni, nehogy a dühödt tömeg közé rontson.

Ezek az együttérző szemtanúk nem Szaddám rokonai vagy barátai voltak, hanem – bármilyen meglepő – amerikai katonák. Will Bardenwerper, Irakban szolgált egykori gyalogostisztnek a közelmúltban megjelent, The Prisoner in His Palace (Fogoly saját palotájában) című könyve szerint a Szaddám felügyeletére kirendelt őrök őszintén megrendültek a diktátor halálán. „Úgy éreztem, cserbenhagytam. Olyan volt, mintha magam is gyilkos lennék, mintha megöltem volna valakit, aki közel állt hozzám” – emlékezett vissza Adam Rogerson, a csapat egyik szakértője, amikor Bardenwerper interjút készített vele.

Társai, a magukat „Szuper Tizenkettőnek” nevező csapat tagjai mind hasonló érzésekről számoltak be. Ők ugyanis hónapokat töltöttek Szaddámmal, aki inkább tűnt számukra barátságos öregembernek, mint a „gonosz tengelye” egyik kegyetlen diktátorának, a hírhedt „bagdadi mészárosnak”.

Itt állítsd be, hogy a Google kereső elöl hozza a hetek.hu-s találatokat
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!