hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Mert mi is végtére a kereszténység?
Beszélgetés Thomas Kaufmann történészprofesszorral Luther Mártonról és a reformációról

2017. 07. 13.
Luther Márton legnagyobb szerepe az volt, hogy a „lelkekbe véste” a kereszténység igazi üzenetét – állítja Thomas Kaufmann lutheránus történész. Szerinte a kereszténység megújulásán túl Európa politikai-társadalmi változásait is magával hozó reformációban központi szerepe volt Luther csodákba vetett hitének és bibliai látásmódjának. A reformátor antiszemita kirohanásairól és a nyugati iszlámkérdésről a korszak egyik legnagyobb szaktekintélyét a Göttingeni Egyetemen kérdezte a Hetek.

– Idén ünnepeljük a reformáció 500. évfordulóját, azonban úgy tudom, hogy a történelmi dátum, vagyis 1517. október 31-e vitatott a történészek körében. Történt aznap egyáltalán valami érdekes?

– Ezt a napot az emlékezetkultúra tette központi dátummá, és 1617, vagyis az első reformáció jubileum óta játszik fontos szerepet. Ami a történelemtudományt illeti, a tézisek kifüggesztésének pontos időpontja bizonytalan. Ami biztos, hogy 1517. október 31-én – Mindenszentek előestéjén – Luther írt egy levelet egyházfőjének, Albrecht von Brandenburg érseknek, amelyben támadta a bűnbocsánat egyházi gyakorlatát. Ehhez a levélhez fűzött hozzá 95 tézist – nagy valószínűséggel ezeket függesztette ki a wittenbergi Schloßkirchében és a Markkirchében, valamint a Marienkirchében is. Meglehet azonban, hogy ez csak november 1-jén történt meg. Akár így, akár úgy, ez nem volt egy különösebben izgalmas jelenet: Luther ábrázolása egy hatalmas kalapáccsal a 19. századi történelemideológia terméke.

Egyébként feltételezhető, hogy a téziseket más módon is terjesztették. Saját feltevésem, hogy valószínűleg Luther állhatott azok kinyomtatása mögött Lipcsében is. Sokat fáradozott tehát már a kezdetekben is azon, hogy állásfoglalása minél szélesebb körben ismertté váljon. Ezzel megkezdődött egy folyamat, ami a katolikus egyházzal való vitában végül Róma részéről Luther exkommunikációjához vezetett.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!