hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A legkisebbek felmentő serege
Országos támogatói hálózat kiépítését tervezi a Várva Várt Alapítvány

2017. 06. 29.
„Minden baba érkezése egy csoda” – hangoztatja megújult weboldalán a krízisterheseket és örökbefogadó szülőket támogató Várva Várt Alapítvány. Az alapítvány által nyújtott komoly szakmai és emberi támogatás, amivel közel nyolc éve segít nehéz helyzetbe került terhes anyukákat, valamint örökbefogadáson gondolkodó szülőket, egész Magyarországon hiánypótló. Céljuk, hogy a  világméretekben tapasztalható családellenes trendekkel szembemenve a gyermekek megtartására bátorítsák az abortuszon gondolkodó anyukákat, valós megoldásokat kínálva gyakran reménytelennek tűnő élethelyzetükre. Az emberi élet sérthetetlenségét valló és hirdető Várva Várt Alapítvány aktivistái most június 16-ára jótékonysági koncertet szerveznek, ahova minden érdeklődőt szeretettel várnak.

A kiszolgáltatottakon segítenek

Krízisterhesnek számít minden olyan kismama, aki számára – anyagi, családi vagy egyéb körülményei miatt – kisbabája megszülése és vállalása komoly kockázatokkal jár mind gyermeke, mind pedig az ő szempontjából. Egy fizikailag bántalmazó férj vagy élettárs, egy emberi életre alkalmatlan otthon, egy éhbér alatti havi kereset – mind olyan sajnálatos körülmények, melyek közül egy is elég, hogy valaki kritikus állapotú, azaz krízisterhes kismamának legyen mondható. Ennek ellenére sajnos az az alapítvány tapasztalata, hogy nem kevés magyar kismamának egyszerre több ilyen szomorú körülmény is jelen van az életében – ezzel terelve sokakat a kisbabák elvetésén való gondolkodás felé.

A Várva Várt Alapítvány a legkülönfélébb eszközökkel segít a kríziskörülmények közt élő kismamákon, hogy kisbabájuk megszülése és felnevelése mellett döntsenek. Amennyiben mégis ellehetetlenülne, hogy gyermeküket hazavigyék és saját családjukban neveljék, az alapítvány szakmailag felkészült munkatársai segítenek abban, hogy a kisbabák szerető és felelős örökbe fogadó szülőkhöz kerüjenek, akik valóban várva várják őket.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!