Soros Györgyről nem könnyű könyvet írni, széles körű tevékenysége így vagy úgy, de mindenképpen indulatokat vált ki. Sokan úgy ismerik őt, mint az angol font vagy a rubel bedöntőjét, mások a filantrópot látják benne, megint mások pedig azt az embert, aki civil szervezetek sokaságán keresztül alakítja a világpolitikai folyamatokat.
Bár Soros György neve és tevékenysége a kilencvenes években sem volt ismeretlen – itthon legtöbben a Soros Alapítvány tevékenységén keresztül kerültek kapcsolatba vele –, befolyása és tevékenységének jelentősége igencsak megnőtt az elmúlt tizenöt évben.
A 2000-es évek elején vad ámokfutásba kezdett George Bush elnök ellen, úton-útfélen hangoztatva, hogy az Egyesült Államok jelenti a legnagyobb veszélyt a világra. Ez annak fényében érdekes, hogy a WTC romjait még el sem takarították, amikor Soros nagyobb veszélynek tartotta a megtámadott országot, mint magát a globális terrorizmust.