hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Sokat köszönhetünk az egész BAGázsnak
Civil segítők a bagi romatelepen

2017. 04. 21.
A 2010 óta működő BAGázs felemelő példa arra, hogy emberek a szabadidejükben önkéntesként, jó ügyekért összeállva rendkívül hatékonyan képesek együttműködni és másokon segíteni. Hogy mennyire pótolhatatlan, amit csinálnak, olyan helyeken derül ki igazán, ahol nincs civil segítség, és hihetetlen kiszolgáltatottságban él mindenki. Magyarországon ma legalább 300 ezren élnek cigánytelepeken, ahol a rendszeres jövedelemmel rendelkezők aránya nem éri el a 40 százalékot.

Elévülhetetlen érdemei voltak a BAGázs Egyesületnek abban, hogy korábbi interjúalanyunk, Lakatos Heléna élete rendeződött: felhagyott a droggal, munkához, lakáshoz jutott, és végül visszakaphatta a gyermekvédelemtől három gyermekét is (Telepi drogosból menedzser. Hetek, 2017. február 17.). Heléna a bagi cigánytelepről jött. Bag egy négy­­ezer fős Pest megyei nagyközség, melynek 400 lelkes szegregátuma egyike az ország legnyomorúságosabb romatelepeinek – hiányzik az aszfalt­út, a közvilágítás, a házak jelentős részében nincs víz, villany, olykor még ablak sem. Itt végez 2010 óta sokrétű segítő munkát a BAGázs Egyesület.

Both Emőke, a BAGázs elnöke 2009-ben fiatalkorú bűnelkövetők pártfogó felügyelőjeként került a bagi telepre. „Megdöbbentett, amikor először jártam ott: mintha visszamentem volna az időben 40-50 évet, de a legrosszabb a rettenetes elszigeteltségük és kilátástalanságuk volt” – meséli az elnök, aki egyben a jogi egyetemen is oktatott. Ekkor kezdett el joghallgatókból önkénteseket toborozni, akikkel először egy kéthetes nyári tábort szervezett a bagi gyerekeknek. A tábor után döntöttek úgy, hogy létrehozzák a BAGázs Egyesületet azzal a céllal, hogy segítsenek a telepi romáknak felismerni a lehetőségeiket, és elérni a céljaikat. Egyidejűleg egy nemzetközi projekt keretében sorstárs és nem sorstárs mentorok képzését is elindíthatták Bagon.

„Az első tábor fiatal önkéntesei hamar elköteleződtek az ügy iránt, miután megtapasztalták, hogy az egyszerű játékok mennyire sokat jelentenek azoknak a gyerekeknek, akik nem szoktak hozzá, hogy ilyen nagy figyelmet kapnak, és ennyit játszanak velük. Kezdetben volt bizalmatlanság a helyiekben, de aztán nyugodtabb lett a légkör, hogy látták: számíthatnak ránk, rendszeresen ott vagyunk a telepen. Így kezdtünk el egy olyan folyamatot, amelynek célja, hogy lebontsuk a falakat a telepen élők és a többségi társadalom között” – mondja Both Emőke. Az egyesület először kifejezetten a gyerekeknek indított programokat, azután a felnőtteknek is, akikkel a gyerekek révén kerültek kapcsolatba.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!