hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Dr. Joseph Nicolosi (1947-2017)
Elhunyt az ex-gay mozgalom pionírja

2017. 04. 14.
Gúnyolódó mémek kísérték dr. Joseph Nicolosi terapeuta halálhírét a Twitteren, aki az 1991-ben írt, Szégyen és kötődésvesztés című sikerkönyvével berobbantotta a köztudatba a homoszexualitás gyógyítását nyíltan felvállaló helyreállító terápiát. A híres-hírhedt pszichológus a főáramú felfogással ütköző álláspontját, miszerint „ha nem akarsz, nem kell melegnek lenned!“, olyan felületeken védelmezte meg, mint az Oprah Winfrey Show, Larry King, Fox News, ABC News vagy éppen a BBC. Nicolosi hatását mutatja, hogy 2015-ben Barack Obama törvényi eszközöket helyezett kilátásba a homoszexuális irányultság megváltoztatását célzó programokkal szemben, amelyeket Hillary Clinton – győzelme esetén – elsők között vitt volna át a Kongresszuson.

„Menjen a pokolba!”, „Oszd meg és ünnepeld te is a halálát!”, „Hazahívta az ördög”, „Ding-dong, a boszorkány meghalt”, „Egy gonosz és undorító emberrel kevesebb van a világon” – futott át a közösségi portálokon a hír, hogy dr. Joseph Nicolosi március 7-én, hetven­évesen váratlanul meghalt egy vírusos fertőzésben. A The Daily Beast nevű, több milliós látogatottságú liberális portál pedig cinikusan azzal a címmel közölte a halálhírét, hogy „Bárcsak az ex-gay mozgalom is követné alapítóját a sírba”. Miközben azonban melegaktivisták a Twitteren sorra osztották meg az önfeledten táncoló, gúnyolódó mémeket, Nicolosi özvegye a Facebookon drámai közleményben védte férjét a támadásokkal szemben: „A férjem igenis nagy és kivételes ember volt! Sosem ijedt meg a politikai korrektségtől, és örült, hogy az árral szemben úszhat, mert meg volt róla győződve, hogy a kultúránk rossz irányba tart. A melegaktivisták gúnyt űztek belőlünk, és mindent megtettek, hogy a közvélemény szemében nevetségessé tegyenek bennünket, de Joe meg volt róla győződve, hogy egy nő és egy férfi sem született homoszexuálisnak, és ezt az igazságot lelkesen védte a Fox-tól a BBC-ig.”

Linda Nicolosi, aki egyben férje munkatársa is volt, hiszi, hogy az igazság és a mozgalom tovább él és terjed majd a világon: „Dr. Nicolosi mindig azt remélte, hogy öröksége, a helyreállító terápia tovább terjed majd. Sosem kényszerítettünk senkit, mindenki szabad arra, hogy meleg életmódot folytasson, de továbbra is képviselni fogjuk azt, hogy az embertársi szeretet megköveteli tőlünk, hogy segítsünk abban, hogy mindenki örömmel megélhesse biológiai adottságát.” A bejegyzést több egykori meleg páciens kommentálta, mély fájdalmukat és együttérzésüket fejezve ki Nicolosi családjának. „Több konferencián is voltam már, de az ő beszédét hallva hittem el először, hogy van kiút a problémámból, még arra is szakított időt, hogy félrevonuljunk beszélgetni, és tanácsot, bátorítást adott a jövőre nézve. Ez változtatta meg az életem!” – írta egyikük a memoár alá.

„Ha egy személy nem elégedett azzal, hogy meleg, miért ne kapjon segítséget?” – teszi fel a kérdést Nicolosi 25 éve megjelent sikerkönyvének bevezetőjében, hozzátéve, hogy amikor 1973-ban törölték a homoszexualitást az úgynevezett DSM-modellből, vagyis a mentális betegségek listájáról, akkor azzal erőszakosan lesöpörték a pszichológia asztaláról azt a jogos, tudományos kérdést is, hogy miért lesz valaki homoszexuális. Korábban gyermek- és kora tinédzserkori traumaként diagnosztizálták ezt a rendellenes szexuális viselkedést, amit szerinte alátámaszt az a tény is, hogy az online pornográfia általános elterjedésével megnőtt a homoszexuális hajlamú tinédzserek száma. Ha tényleg létezne „meleg-gén”, akkor statisztikailag meg kéne maradnia az 1,5–2 százalékos sávban, de klinikáján a páciensek 40 százaléka melegpornó-függő tinédzser.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!