hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A szöuli modell

2017. 01. 28.
Különösen az ázsiai országok küzdenek a szelektív abortusz problémájával, vagyis azzal, hogy a szülők elvetetik a magzatot, amennyiben az lány. A társadalmi problémák sorát okozó jelenség ellen már a kormányok is felvették a küzdelmet, eddig mérsékelt sikerrel. A legnagyobb eredményt Dél-Koreában érték el – mintegy negyed évszázad alatt.

,,Tíz-húsz éven belül túl kevés nő lesz [Örményországban], és ez – együtt a dramatikusan csökkenő termékenységi rátával – komoly demográfiai krízishez fog vezetni” – figyelmeztetett múlt év végén Garik Hayrapetyan, az ENSZ Népesedési Alapjának örmény képviselője.

A volt szovjet tagállam a harmadik azoknak az országoknak a sorában, ahol a legtöbb szelektív abortuszt végzik, csökkentve a megszületendő lányok számát. Örményországban ugyanis (több ázsiai országhoz hasonlóan) nagyobb értéke van egy fiúgyermeknek, hiszen rá tekintenek úgy, mint aki dolgozni fog, továbbörökíti a vérvonalat, majd pedig az idősödő szülőkről is gondoskodik. Az ENSZ Népesedési Alap 2012-es jelentése szerint Örményországban 100 lány mellé 114 fiú született. Az ,,egészséges” demográfiai arány az lenne, ha 102-106 fiú születne 100 lányra. A drasztikus eltérés – többek között – abból következik, hogy évente több mint 1400 magzatot vetetnek el szüleik csak azért, mert az lány. Az ilyen típusú abortuszok száma a Szovjetunió felbomlása óta jelentősen megugrott.

,,2060-ra csaknem százezer potenciális anya nem fog megszületni Örményországban. Szingli férfiak társadalma leszünk” – figyelmeztet Hayrapetyan. Hogy ezt elkerülje, az örmény országvezetés 2016-ban több törvénytervezetet is elfogadott, hogy visszafordítsák a gyilkos trendet. A törvény kötelezi az orvosokat, hogy kikérdezzék abortusz előtt álló páciensüket, és megtiltják az abortuszt, ha az a gyermek neme miatt történne. Több, a nők jogaiért küzdő szervezet azonban felszólalt a törvények ellen, mondván, ezek után több lesz a feketén elvégzett abortusz, ami magasabb halálozási arányhoz fog vezetni. A törvény ugyanis már azt is szabályozza, hogy tizenkét hetesnél idősebb magzatot nem lehet abortálni.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!