Korszakok árnyékában: a magyar nacionalizmus

A nemzet fogalma pár századdal korábban egészen mást jelentett Nyugat-Európában, mint napjainkban. A latin natio kifejezés az egy uralkodó alá tartozó, földbirtokkal rendelkező, fegyverfogásra jogosult, kollektív jogokkal bíró nemesek összességét jelentette; nem foglalta magába a parasztokat és a városi polgárságot sem. A francia forradalmárok célkitűzése volt, hogy etnikai hovatartozásra, nyelvre és rendre való tekintet nélkül, a köztársaságban élőket mind franciának nevezzék. Az addig ismert nemzet fogalom kereteinek fokozatos kitágításával született meg a modern nemzeti érzés. Többé már nem a vallás vagy rendi születés, hanem a szülőföld határozta meg a nemzetet.

Herder nemzethalál-víziója

Hazánkban a Rákóczi-szabadságharcot lezáró szatmári békének sikerült ugyan negligálni a Habsburgok abszolutista céljait, a szerződés azonban olyan társadalmi berendezkedést konzervált, mely ellen küzdöttek: visszaállította a rendi kiváltságokat. Így a polgárosodás és a modern társadalomszerkezet kialakítása közel száz évvel későbbre tolódott. Ez idő alatt Mária Terézia és II. József rendeletei nyomán megkezdődtek a betelepítések. A 18. század végére az ország lakosságnak csupán 40 százaléka volt magyar nemzetiségű. Ebből kiindulva jósolta Johann Gottfried Herder a magyar nyelv rövid időn belüli eltűnését.
„A magyar nacionalizmus emocionális többletét az okozta – bár ez a jelenség nem volt kivételes a nacionalizmusok történetében –, hogy paradox módon egyszerre volt jelen benne egyrészt a herderi jóslattól (tudniillik hogy a magyar nyelv egy-két nemzedéken belül kihal) való rettegés, a nemzethaláltól való – ha nem is teljességgel légből kapott, de alapvetően indokolatlan – páni félelem, másrészt a mértéktelen magabiztosság, önteltség és fölényesség; az ezeréves dicsőséges múlt örökös felidézése a hazai nemzetiségek előtt, a kultúra és a civilizáció tanítómesteri szerepében való tetszelgés, tehát a magyar nemzet reális helyzetének és szerepének totális félreismerése és valóságos erejének túlbecsülése” – írja Gyurgyák János Ezzé lett magyar hazátok című könyvében.