hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Románia centenáriuma nekünk mást üzen
– mondja Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke

2016. 12. 02.
December 11-én parlamenti választásokat tartanak Romániában. Úgy tűnik, a magyarok képviselete egységessé válhat, hiszen az RMDSZ az MPP-vel együttműködik, míg az EMNP nem indított jelölteket, csak független indulókat támogat. Az esélyekről, a vállalásokról és a modern román állam centenáriumáról kérdeztük Kelemen Hunor RMDSZ-elnököt.

Az összefogás után úgy tűnik, semmi sem akadályozza a biztos parlamenti küszöb elérését – hacsak nem a politika iránti közöny a választók részéről. Meglesz az öt százalék?

– A soron következő decemberi választások egyik sarkalatos pontja valóban a részvételi arány lesz – ezt előre jelezték az elmúlt nyár eleji önkormányzati választások eredményei is. Mozgósítunk, teljes üzemmódban kampányolunk, mindent megteszünk, hogy meggyőzzük a választásra jogosultakat, éljenek jogaikkal, és támogassanak bennünket.

Ami az összefogást illeti, évek óta találkozunk ezzel a mindennapokban, illetve a szociológiai felmérések is visszaigazolják: a választók elvárják, hogy alapvető kérdésekben a magyar politikusok ne vitatkozzanak. Azt mondják, fogjatok össze, találjatok ki megoldást a gondjainkra. Erre az igényre nekünk választ kellett adnunk. 2014 óta próbáljuk ezt a választ megadni, megnyitottuk az együttműködés lehetőségét azzal, aki erre hajlandó. Az MPP (Magyar Polgári Párt) erre hajlandó volt, aláírtunk egy megállapodást az európai parlamenti választások előtt éppen azért, hogy a közösségi érdeket tudjuk érvényesíteni. Az együttműködéssel eljutottunk a 2016-os önkormányzati, majd a parlamenti választásokig. Befutó helyet ajánlottunk az MPP-nek, és az összefogást, az együttműködést, az emberek elvárásának megfelelő politizálást próbáltuk a magunk szerény eszközeivel megvalósítani. Azt, hogy az EMNP (Erdélyi Magyar Néppárt) végre véget vetett a politikai kalandorságának, és nem gyengíti tovább a magyarság érdekeit, csak üdvözölni tudom.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!