hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A középhatalmak sakkjátszmái
A törököké vagy a perzsáké lesz-e Levante?

2016. 11. 19.
Nagyban zajlik az offenzíva Moszul ellen, a napokban pedig a kurd önvédelmi erőkből alakult Szíriai Szabad Hadsereg bejelentette, hogy megkezdte az Iszlám Állam fővárosa, Rakka ostromát. Az Iszlám Államnak lassan leáldozik, a kérdés, hogy mi kerül a helyére.

2014-ben, amikor a kurdok elsősorban azzal voltak elfoglalva, hogy megállítsák az Iszlám Állam előretörését Khanakinban, egy furcsa alakulattal találkoztam. Azokhoz a kurdokhoz képest, akik a fronton harcoltak, messze jobb fegyvereik és páncélozott járműveik voltak. Hosszasan csevegtem és teáztam a parancsnokukkal, aki arról mesélt, mennyi embert vesztettek a védekezés során. Rövid távon kiderült, hogy a vendéglátóim iráni kurdok. Ahhoz sem kellett sok ész, hogy rájöjjek, hogy az iráni forradalmi gárda áldásával harcolnak a halálszekta ellen, magyarul az iráni kormány előretolt helyőrségeként tevékenykednek a térségben.

A jelenlétük nem borzolta a kedélyeket. Köztudott volt, hogy az iraki Kurdisztánban a második legnagyobb párt, a PUK (Kurdisztáni Hazafias Unió) kiváló kapcsolatokat ápol Iránnal és Oroszországgal. Ha más miatt nem is, a földrajzi adottságok miatt. Szulejmánijjá hegyeiről jó időben átlátni Iránba, olyan közel a határ.

Önmagában már a PUK iráni beágyazódása sem javította volna a párt kapcsolatait a Maszúd Barzani kurd miniszterelnök és a Barzani-klán nevével fémjelzett kormánypárttal, a KDP-vel, de az a tény, hogy míg a PUK Irán, addig a KDP Törökország és ezáltal a NATO felé köteleződött el, már borítékolta a két nagy párt közötti konfliktust. Így is lett. Amint csökkent a külső fenyegetés, és a felkelő szunnitákat, élükön az Iszlám Állammal sikerült visszaverni a kurd autonómia területén kívülre, azonnal jegesedni kezdett a viszony a kurdok között. A kurd pártokra telepedő külföldi nyomás egy percet sem enyhült. Nyilvánvalónak tűnik, hogy mind a törökök, mind Irán a saját forgatókönyvét képzeli el a térség jövőjeként. De mik is ezek a forgatókönyvek?

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!